A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Munkatársától lopott egy hugyagi fiatal

munkatársától lopott egy hugyagi fiatal
munkatársától lopott egy hugyagi fiatal
Vágólapra másolva!
A balassagyarmati nyomozók csalás és lopás miatt indítottak eljárást az ellen a 24 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint a munkatársától lopott.
Vágólapra másolva!

Június 8-án 9 óra 24 perckor hívták a rendőrséget amiatt, mert egy balassagyamati cégnél elloptak egy pénztárcát. A bejelentés után egy órával már gyanúsítottja is volt a rendőröknek. Egy 24 éves, hugyagi férfit vittek a kapitányságra kihallgatásra. Mint kiderült, még korábban ellopta kiszemelt kollágája kulcsát, amivel június 7-én 14 óra körül kinyitotta az öltözőszekrényét.

munkatársától lopott egy hugyagi fiatal Forrás: Police.hu

Kivette munkatársa pénztárcáját. A benne lévő bankkártyáját, készpénzét és okiratait is magához vette, majd a bankkártyával még aznap egy italboltban és élelmiszerboltban különböző árucikket vásárolt.

Csalás és lopás megalapozott gyanúja indult a fiatal ellen eljárás. A tolvaj beismerő vallomást tett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!