Beborította a vér a földet, miután két banda egymásnak esett Bakson - fotók

Vágólapra másolva!
Egy férfi és a felesége autóval Baks belvárosában hajtottak egy éve, amikor meglátták egy haragosukat, akit követni kezdtek. Miután a sofőrök megálltak, a férfiak kiszálltak és üvöltözni kezdtek egymással. Egyikük egy késsel fenyegetni kezdte a másikat, aki erre csomagtartójából egy fa husángot vett elő, amellyel többször megütötte a másik férfit, aki feleségével együtt egy étterembe menekültek. A tömegverekedés csak ezután kezdődött.
Vágólapra másolva!

Néhány perccel később mindkét férfi családtagjai a helyszínre sereglettek, és egy 25-30 főből álló, különböző szerszámokkal és ütlegekkel felszerelkezett csoport esett egymásnak.

Forrás: Police.hu

Ütötték egymást, ahol csak érték, és közben ordibálva szitkozódtak. Több embernél vascső, és nyújtófa volt, ezzel verték véresre ellenfeleiket.

Forrás: Police.hu

Közben több autóra is rácsaptak,

Forrás: Police.hu

és volt, amibe beleszúrtak, amivel több százezer forintos kárt okoztak.

Forrás: Police.hu

Most több ember ellen minősített garázdaság, és testi sértés miatt emeltek vádat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!