A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Gerinctörést és léprepedést okozott barátainak a salgótarjáni ámokfutó

Vágólapra másolva!
A vád szerint a férfi novemberben Salgótarján belvárosában legalább 95-tel száguldott, a kocsijával. Az autó a nedves úton megcsúszott, felhajtott a járdára, és egy portaépületnek ütközött. A sofőr több barátja is súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

A balesetben az elől ülő utasnak mellkasi zúzódásos és töréses sérülései lettek,

a jobb hátsó ülésen ülő fiatal kirepült az autóból, és több háti- és nyakcsigolyája is eltörött,

a bal hátsó utasnak pedig el kellett távolítani a balesetben megsérült lépét. A sofőr sem úszta meg komolyabb sérülések nélkül: több bordája, a mellkas- és a koponyacsontja is eltörött, valamint agyvérzése lett.

Forrás: Ügyészség

A baleset oka az volt, hogy a férfi túl gyorsan vezetett. Ha a megengedett 50-nel megy, nem veszítette volna el a stabilitását és nem ütközött volna az épületnek.

Az utasok egyébként nem csatolták be biztonsági öveiket, emiatt zuhant ki a gerinctörést szenvedő férfi az autóból, és ugyancsak emiatt a rendőrség mindhármuk ellen közigazgatási eljárást indított.

Ha a sofőr mindent beismer, 1 év fogházbüntetés ítélik, és öt évre eltiltják a vezetéstől, valamint ki kell fizetnie a 370 ezer forintos bűnügyi költséget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!