Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke a Der Tagesspiegelnek adott interjújában azt mondta, hogy „igazságosan kell elosztani az Európai Unióba érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban". Miért abszurd ez a javaslat?
Azért tekinthetjük abszurdnak, sőt inkább felháborítónak az „igazságos" földgázelosztásra vonatkozó javaslatát, mert
Manfred Weber az egyik legnagyobb alakja volt azon brüsszeli politikusoknak, akik teljes mellszélességgel támogatták az Oroszország elleni szankciók meghozatalát.
Emellett Magyarország továbbra is megvédi a rezsicsökkentés érdekében megtett intézkedéseit, fel fogja tölteni a stratégiai gáztartalékait, és lehetőségeihez mérten segíteni fogja a szomszédos országokat is. A tagállamok közötti kötelező szolidaritás ötlete pedig, hogy centralizált keretek között, felülről elvegyék,
megpróbálják kisajátítani a nemzeti tulajdonunkat, nekünk, magyaroknak a legsötétebb szocialista éveket idézi fel.
Hogyan értékelhető ez az ötlet annak tükrében, hogy az eddigi szankciók sem igazán rázták meg Oroszországot, inkább az európai emberek életére vannak hatással?
Az elmúlt években az EU próbálkozott már szankciókkal, ezért mondhatni, hogy Oroszország ezekre sokkal jobban felkészült, mint az Unió.
Oroszországnak lehetősége van más piacokon eladni, ázsiai országokkal szerződést kötni. Nem biztos, hogy ez hosszú távon is így marad, de a jelenlegi előnyük ebből fakad. A kontinensen jelentkező energiahiányt ebben az esetben pedig nem szabad a szolidaritás elve mentén megoldani, hiszen az a Manfred Weberhez hasonló döntéshozók felelőtlensége folytán alakult ki.
Magyarország a béke pártján áll, és a magyar kormány álláspontja szerint a kivetett szankciók csak tovább gerjesztik az amúgy is rekordokat döntögető háborús inflációt.
Számíthatunk rá, hogy ténylegesen eljut a döntéshozatali és jogalkotási folyamatig ez a gázelosztási javaslat, méghozzá még az ősz előtt, hiszen addig van értelme? Elképzelhető, hogy nemhogy a tagállami implementációra nem kell várni, de a tagállam saját, nemzeti jogszabályaival szemben, akár azok kárára is alkalmazandó lenne?
Az energiaügy a tagállamok és az Unió megosztott hatáskörébe tartozik.
Jogi szempontból lehetséges volna, hogy a tagállami implementációt nélkülözve, de a tagállamokra kötelezően alkalmazandó, rendeleti formában hozza meg az Európai Tanács és a Parlament az újraelosztásról szóló jogszabályt, azonban az teljesen valószínűtlen, hogy őszig eljutna a javaslat a döntéshozatalig, ha a jogalkotási eljárás időtartamát vesszük alapul.
Manfred Weber tehát ötletelhet a témában, de jogalkotási kezdeményezési joggal az Európai Bizottság rendelkezik, és hónapokat vehet igénybe, amíg a döntéshozatalig eljut a jogalkotási folyamat. Az ősz előtt a javaslat semmiképpen sem fog érdemi lépéseket vonni maga után.
Az olajembargó kompromisszumos elfogadtatása után egyből elkezdte Brüsszel a részletszabályokat torzítani, és megkerülni a megszületett kompromisszumos döntést. Mindezek veszélyesen csökkentik a brüsszeli döntéshozatalba vetett bizalmat olyan időkben és olyan döntéseknél, mint a mostaniak. Miért veszélyes, hogy a brüsszeliek ilyen módon akarják kezelni a háborús válsághelyzetet?
Nem meglepő, ha a magyar emberek bizalma megrendült a brüsszeli vezetőkben, hiszen az elmúlt évek során több esetben figyelemmel kísérhettük az önsorsrontó, elhibázott politikájukat, továbbá azt, hogy
a Magyarországgal szemben tett ígéreteiket nem tartották be, azoknak nem lehet értéket tulajdonítani.
Kiváló példája ennek most az is, hogy a Covid-19-járvány okozta károk helyreállítására szánt alapból az egyes tagállamoknak járó kifizetések Magyarország részére nem kerültek kiutalásra.
A rezsicsökkentésnek köszönhetően jelenleg a magyar családok fizetik a földgázért a legalacsonyabb, az áramért pedig a második legkedvezőbb átlagárat Európában. A magyar kormány álláspontja az, hogy nem az emberekkel akarják megfizettetni a háború árát. Mi a helyzet az Unióban?
Sajnos az EU, kiváltképp a nyugat-európai tagállamok vezetői, nem a polgárok érdekeit helyezik előtérbe, hanem ideológiai meggyőződéseik mentén hoznak döntéseket az emberek kárára, így tesznek az elhibázott szankciós politika és a zöldpolitika esetében is.
A magyar kormány élen jár a családok és az állampolgárok megélhetésének védelmében; ezt más tagállamok is észrevették, és intézkedéseit követni kezdték. Az Eurostat áprilisi inflációs adatai alapján az energiaárak átlagosan 38%-kal drágultak a tavalyi év hasonló időszakához képest, Németországban például 39,5%-kal nőttek márciusban. Spanyolország és Portugália májusban 40 euróban, vagyis a korábbi ár majdnem felében maximalizálta a gáz árát megawattóránként. Márciusban Franciaországban is árkorlátozást szabtak a háztartási energiaárak esetében, valamint az olasz kormány is elkülönített 6 milliárd eurót az energiaárakra kivetett illetékek csökkentésére. Franciaországban és Németországban is beavatkoztak az üzemanyagárak emelkedésének lassítása érdekében, és a szomszédos országokban, Horvátországban és Szlovéniában is többször befagyasztották az üzemanyagok árát.
Manfred Weber azt is nyilatkozta, hogy „elege van" abból, hogy Orbán Viktortól függenek az EU-ban a külpolitikai és az olajembargós döntések. Miért érdekes ez a nyílt kifakadás, illetve mire lehet számítani a javaslat jövőjét illetően?
Manfred Weber efféle kijelentései a politikai tehetségtelensége miatti személyes sikertelenségeinek tudhatók be, ezeket nem kell minősíteni.
A tagállami vétó az uniós szerződésekben rögzített intézmény, az uniós együttműködés jogi alapköve, egy demokratikus biztosíték, amelyet egyrészt nem lehet Manfred Weber kedvére eltörölni, másrészt pedig több elhibázott döntéstől megóvta az Uniót, és segítette a kompromisszumos megállapodások létrejöttét, hogy a tagállamoknak lehetősége legyen a nemzeti érdekeik érvényesítésére.