Szerepjátékkal csalták a férfit a pilisi erdőbe, hogy megöljék
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/dmfiNmsoqp66rqVhxFp_2fKwg8ti5hRKEhhqIk2E2ew/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiNjY3N2VjYTM1MjQ4YzE4MzY3NGNlOThmYzFhZjFh.webp)
A férfiak előbb szerepjáték álcájával az erdőbe csalták a 31 éves Zoltánt, majd egy korábbi adósságuk miatt több késszúrással végeztek áldozatukkal.
A fiatalember édesanyja a Blikknek nyilatkozott először.
"A nyomozók szerint április 17-én ölték meg, de én már három nappal előtte sem tudtam elérni telefonon, pedig minden nap beszéltünk, ilyen korábban sosem fordult elő. Amikor a barátnője jelezte az eltűnését, Izraelből azonnal ideutaztam, majd jelentettem a rendőrségen" – emlékezett vissza Annamária.
Tíz hónappal az eltűnés után egy kutyasétáltató csontokra bukkant az erdőben, amiről Annamária egy újságcikkből értesült. Hónapokkal ezután már a rendőrök közölték vele a lesújtó hírt. A maradványokat végül hosszú vizsgálatokat követően, két évvel a megtalálásuk után kaphatta meg. Mivel eleinte nem volt bizonyíték a gyilkosságra, a rendőrség lezárta az ügyet, ám
később újrakezdték a nyomozást, öt évre rá pedig vádat emeltek, miután egyik barátjuk a két férfi ellen vallott.
Az első eljárásban mindketten 16 év fegyházat kaptak. Másodfokon hatályon kívül helyezték az ítéletet, a megismételt eljárásban pedig már életfogytiglani ítélet született, amit ismét hatályon kívül helyezés követett. Eddig összesen másfél évet töltöttek börtönben, ahova most ismét visszakerültek.
A teljes hírt a Blikk oldalán olvashatja.