A halottak emlékét őrző, természetfeletti tiszteletnek örvendő kultikus tárgyak, vagy testmaradványok, valamint a hozzájuk kötődő emlékhelyek tisztelete egyidős az emberiséggel. Mert a régi ember hitében, világnézetében a másvilágra távozott dicső ember alakja, annak szelleme, s az általa képviselt magasztos tulajdonságok megidézhetőek, segítségül hívhatóak, s magasztos emberi minőségük felerősíthető a hozzájuk kapcsolódó tárgyakon keresztül. Mert Istenhez ér el maga a fohász...
A magyar kereszténység életében az országalapító nagy király, István atyai gondoskodása, nemes és irgalmas cselekedete élt tovább a Szent Jobb-ban, amelynek tiszteletét az 1222-es Aranybulla, Magyarország ősi alkotmánya, a kontinentális Európa első törvénykönyve rögzítette, éppen 800 évvel ez előtt.
Ahányszor fülébe jutott, hogy beteg valaki, egy darab kenyeret, egy kis gyümölcsöt vagy fűszeres füvet küldött neki orvosságul, azt, ami épp a keze ügyében volt, meghagyván, hogy egészségesen talpra álljon, és mivel szavait Isten kegyelme kísérte, épségét a beteg nyomban visszanyerte". -írja a Hartvik legenda az államalkotó nagy királyról, aki szeretett fia, Imre herceg halála után nagy gondot szentelt a zarándokokra, özvegyekre, árvákra, akikre a teljes jövedelmét is áldozta. István királynak, a „nemzet apostolának" a sírja az 1038. augusztus 15-i halálhírét követő napoktól zarándokhellyé vált. „Több éven át sok kórságban senyvedőnek, lázbetegnek, sanyargatását s nyomorúságát kiáltozónak, törvény alatt görnyedőnek számtalan jótéteményét tanúsította. Sűrűn hallották az angyalok énekének dallamát éjjelente, még sűrűbben szállongott a templom hajóiban a legkellemesebb illat édessége.
- írja a Hartvik legenda
A "nemzet pártfogójának" az irgalmas keze, a Szent Jobb története azonban 1083-ban, István király szentté avatási eljárásának az idején kezdődött...
A beszédes nevű, egykori őr-káptalan, Merkúrius féltve a király szentként tisztelt testét a megszentségtelenítéstől az épen mumifikálódott holttestet kiemelte a márványszarkofágból – ahová 1038. augusztus 15-én temették – és az „irgalmasság jobb kezét" róla leválasztotta, majd elrejtette.
Amikor a „kegyes lovag", Szent László király, aki István szentté avatását kezdeményezte, hírt hallott az „ellopott" jobb kéz-ereklyéről, - amellyel „a nemes és irgalmas cselekedeteket a nagy király végrehajtotta", hiszen ezzel a kezével osztogatta a szegényeknek az ezüst dénárokat a derekán hordott erszényből – nyomban felkereste a „tolvajt".
Mercurius különös tettére azonban egy - László számára is ismert - jelenés adott okot... Egy váratlanul felbukkanó fehér ruhás ifjútól egy összegöngyölt szövetdarabot és különös kérést kapott ugyanis a kanonok...
„Rád bízom ezt megőrzésre, s ha eljön az idő, felfedésre." A szentté avatást kezdeményező lovagkirály, nemcsak hitelt adott a misztikus magyarázatnak - hiszen ő maga is többször részesült hasonló égi üzenetekben - de azonnal meg is bocsájtott neki. Sőt, a „felfedés" napját, 1038. május 30-át pedig, az egyházi ünnepek közé emelte, a Bihar megyei menedéket, ahol a Szent Jobbot őrizték, pedig ekkortól Szent Jobb apátsága néven, a kegyhelyek sorába iktatta.
A Szent Jobb törvényi tiszteletét pedig II. András király, az idén 800 éves, Európában azóta is egyedülálló társadalmi formáció, az Apostoli királyság jogi dekrétumaként tisztelt Artanybullában törvénybe iktatta.
S bár mind a Szent Korona, mind a Szent Jobb, csakúgy ahogyan a szabadság nemzete, a magyar is kalandos utat járt be az elmúlt 800 évben, az Ég és Föld között köttetett szövetség máig él.
...kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom...- írja 1038. augusztus 15. napjáról, István király utolsó földi pillanatáról Hartvik püspök, a Szent Istvánról szóló legendájában.
Mert - mint tudjuk - István a halálos ágyán, életének legbölcsebb lépésével, 1038. augusztus 15-e előestéjén, olyan szellemtörténeti-politikai bravúrt hajtott végre, amely a közjogban is érvényesülve Regnum Marianum-ként, azaz Mária Királyságaként beszél hazánkról. Ezen a szellemtörténeti, szakrális cselekedeten pedig földi hatalmak nem változtathatnak...
Államalapító István, ugyanis az elvont emberi gondolkodás csúcsaként, a világon egyedülálló, beavató szent Koronával koronázott országalapítóként, olyan egyszerre misztikus és egyben világi megoldást választott, amely kikerüli az emberi gonoszságot, a hódító hatalomvágyat, mert a mindenkori hit, vagy éppen hitevesztettség, a politika és a világi hatalom felett áll.
Hazánkat, a Szent Korona országát, annak nemzetét és minden jóravaló nemzetiségét ugyanis, a mennyei megdicsőülést elnyerő, a Teremtővel egylényegű erőt, Jézust magába fogadó, növelő, tápláló, gazdagító és oltalmazó - ősi magyar nyelven „bódogító" jelzővel leíró szakrális tulajdonságot képviselő, segítő erőnek, azaz - Ég és Föld királynőjének: a magyarok ősi kultikus Boldogasszonyának az uralmába ajánlotta. Azaz szövetséget kötött a mennyei világgal...
A XXI. század hajnalára a teremtett világ törvényszerűségeit megvető, erkölcsi nihiltől szerteszét zuhanni látszó világban pedig mindez erőt, tartást, igazodást kölcsönöz a jelenkorban élő magyarság számára is!
A szerző, Wieber Orsolya, a csízió.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója.