Kiderült, mennyiért adta el Korda György a 22 szobás villáját

Korda György és Balázs Klári villája
Vágólapra másolva!
Hatalmas összegért kelt el a szemlőhegyi kastély.
Vágólapra másolva!

Korda György és Balázs Klári nemrég árulták el, hogy már idén januárban eladták a házukat.

Eddig azonban nem akarták, hogy kiderüljön a tranzakció.

A döntés elsőre meglepő, mert korábban nem akarták eladni, sőt az ingatlanos hibájára hivatkoztak, miután kiderült, hogy mégis hirdetik - írja a Nuus.

Korda György és Balázs Klári villája Forrás: Ingatlan.com

A döntés mögött józan számítás áll, hiszen csaknem félmillió forint volt az épület havi gázszámlája.

Decemberben 780 millió forint körül hirdették a házat,

ami szállodaként is működött, 22 szobával, a budai Szemlőhegyen. Szóval, ha a vevőnek sikerült is valamelyest alkudnia az árból, akkor is bőven félmilliárd forint feletti összeget kaphattak Kordáék a házért – idézi a lap a Pézcentrumot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!