Vasvári Csaba próbálja támadni Magyarországot

Vágólapra másolva!
Vasvári Csaba bíró ismét a kormányt támadta, ezúttal a liberális brit The Guardian hasábjain. A jogász Wikipédia-oldaláról azonban eltűnt egy szövegrész, amely segítene kontextusba helyezni Vasvári Csaba évek óta folytatott kormányellenes agitálását - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A bíróság megállapítja, hogy az I.r. alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát azzal, hogy az általa kiadott www.origo.hu nevű online sajtótermékben 2022. augusztus 15. napján megjelent „A gyurcsányi terror bírója próbálja támadni Magyarországot” című cikkben valótlanul „a gyurcsányi terror bírójának” nevezte felperest, valótlanul állította felperesről, hogy szerepet vállalt a 2006-os gyurcsányi terrorban és, hogy 2006. évi őszi budapesti zavargások – különösen az MTV-székház ostroma – után több száz ártatlant helyezett önkényesen előzetes letartóztatásba és „a felperes által előzetes letartóztatásba helyezettek elsöprő többsége szabadlábra került a másodfokú eljárásban, nagy részük ellen egyáltalán nem zajlott le végül büntetőeljárás.”

Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája, az Országos Bírói Tanács sajtószóvivője nyilatkozott a The Guardian című liberális brit lapnak, amelynek hasábjain közölte azon véleményét, miszerint a „kormány beavatkozik a bíróságok munkájába" - írja a Magyar Nemzet.

A jogász szavait természetesen visszhangozta a magyarországi baloldali média. 

A gyanúsítottak többségét találomra fogdosták össze az utcáról vagy hurcolták el szórakozóhelyekről a rendőrök, majd rájuk fogták, hogy megtámadták őket."

Vasvári  legismertebb és legbotrányosabb ügye egy 23 éves egyetemista, Dukán Dániel pere volt, akire az ügyészség is csak felfüggesztett börtönt kért, Vasvári azonban perbíróként két és fél év letöltendőre ítélte, minden konkrét bizonyíték nélkül, csupán a Dukánt megverő rendőrök vallomásaira alapozva. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla végül felfüggesztettre csökkentette a büntetést.

Az elmúlt években a liberális médiumokban megszólaló Vasvárinak egyébként nem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolnia 2006-os döntései kapcsán, ezeket az ügyeket inkább tudatosan elhallgatták - írja a Magyar Nemzet.

A címlapi kép illusztráció!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!