Gyurcsány továbbra is titkolja, hogy mit takar a vagyonnyilatkozata

Gyurcsány Ferenc
2022. április
Vágólapra másolva!
Kérdésekkel fordult a Magyar Nemzet napilap a DK sajtóosztályához, mivel a nyilvános adatok alapján értelmezhetetlen Gyurcsány Ferenc 2022. májusi vagyonnyilatkozatának az a része, amelyben a pártelnök „lakásvásárlás foglaló és előleg" jogcímen több mint 446 millió forintot tüntetett fel követelésként.
Vágólapra másolva!

A bukott miniszterelnök, illetve a sajtóosztály illetékesei egyelőre semmiféle választ nem adtak, így továbbra is sötétben tapogatóznak az újságírók. Nem tudni ugyanis, hogy a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő ingatanok közül melyiktől válna meg, hiszen az összeg nagysága azt feltételezi, hogy egy jelentős értékű lakásról lehet szó.

Gyurcsány Ferenc Forrás: facebook.com

Igen ám,

de Gyurcsány vagyonnyilatkozata szerint a politikus tulajdonában csupán egy pápai 50 négyzetméteres társasházi lakás, illetve egy kötcsei ingatlan 50 százaléka van. Ez utóbbi egyébként egy több mint 3000 négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres családi ház.

A pápai lakás tehát szóba sem jöhet, hiszen teljességgel kizárt, hogy erre az ingatlanra valaki közel félmilliárd forintos foglalót vagy előleget tenne le. A kötcsei családi ház esetében sem igazán életszerű az említett mértékű összeg kifizetése.

A kérdőjelek számát növeli az a körülmény, hogy a politikus a 2020., valamint a 2021. januári vagyonnyilatkozatában a szóban forgó rubrikában még csupán 225 millió forintot, 2022 januárjában pedig már 348 milliót tüntetett fel.

Erről az Origo a Magyar Nemzetre hivatkozva itt írt először.

Az tény, hogy egy évek óta húzódó lakásvásárlási ügyről van szó, de egyelőre rejtély, hogy az évről évre szaporodó milliók mögött valójában milyen tranzakciók állhatnak.

Fontos megjegyezni, hogy az a Szemlőhegy utcai villa, amelyben a Gyurcsány házaspár él, Gyurcsányné Dobrev Klára és édesanyja, Apró Piroska tulajdonát képezi, vagyis az ingatlanhoz a volt miniszterelnöknek a telekkönyv szerint semmi köze nincs.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!