Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Annak ellenére, hogy Bosznia-Hercegovina északi határa csupán 80–90 km távolságra van déli határunktól, Magyarországon sokan úgy gondolnak rá, mint valamilyen harmadik világbeli országra. Furcsa népségek lakják, ahol folyamatos az ellenségeskedés, és egyébként Ferenc Ferdinánd trónörököst is ott, Szarajevóban gyilkolták meg.
Legtöbben talán a 90-es években, a véres délszláv háborúk idején, esetleg a srebrenicai mészárlás kapcsán találkoztak először az ország nevével, létrejöttét a háborút lezáró daytoni megállapodással hozzák összefüggésbe.
Azoknak, akik ezt így tudják, annyiban mindenképpen igazuk van, hogy a mai bosnyák állam rendkívül bonyolult államszerkezetét, alkotmányos berendezkedését, a három és fél éves háborút 1995-ben lezáró, egy amerikai légibázison megkötött megállapodás határozza meg.
Azonban a történelmi tény ezzel szemben az, hogy a bosnyák állam már a kora középkorban is létezett, és vele a korabeli Magyar Királyság igencsak szoros kapcsolatot ápolt.
A török uralom előtti időkig, a 15. század végéig felette több alkalommal is, komoly befolyást gyakorolt. A 19. századra már egyre csak gyengülő Oszmán Birodalom a hetvenes években veszítette el befolyását Bosznia-Hercegovina felett, és az 1878-as berlini kongresszus – köszönhetően gróf Andrássy Gyula külügyminiszter diplomáciai teljesítményének – a terület feletti hatalmat az Osztrák-Magyar Monarchiának ítélte oda. Végső soron az országot jellemző etnikai, vallási alapú megosztottságból eredő feszültség, valamint ezek külföldről való táplálása vezettek a trónörökös meggyilkolásához és a világháború kirobbanásához.
Magyarország számára a balkáni térség nyugati részének központi területein elterülő Bosznia mindig is elsősorban biztonsági problémát jelentett, és jelent ma is.
Ez a magyarázat arra, hogy miért vállaltunk és vállalunk akár aktív szerepet is az ottani folyamatok alakításában. Míg a középkorban a török terjeszkedés feltartóztatásában játszott szerepet, addig a Monarchia idején az orosz térfoglalási és befolyásszerzési törekvéseknek vetett gátat. Számunkra az ország stabilitása azért is különösen fontos, mert, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott, a Milorad Dodik boszniai szerb vezetőnek küldött támogató üzenetében, nekünk „szívbéli, tiszteletbeli szomszédunk a Republika Srpska", az északon elterülő, szerbek lakta entitás. Ha a Balkánon, amit nem véletlenül neveznek „Európa puskaporos hordójának", káosz van, és ez fokozottan igaz Boszniára, annak következményei az elsők között érintenek bennünket.
A Nyugat-Balkánnak is nevezett nagyrégió azért jelent biztonságpolitikai kihívását, mert különböző nagyhatalmi érdekek – orosz, török, brit, német, francia, ami napjainkra amerikaival és kínaival is kibővült – összeütközési terepe, akik könnyedén ki tudják használni a területre jellemző etnikai és vallási sokszínűségből fakadó ellentétet és ellenszenvet.
Bosznia-Hercegovina, mint a térség kinyilvánítottan többnemzetiségű államának politikai stabilitása a szomszédai közül, közvetlen hatással van Szerbiára és Horvátországra, közvetett módon pedig az egész térségre, beleértve ebbe Közép-Európát is. Ma ennek a stabilitásnak a záloga a korántsem tökéletes daytoni megállapodás alapján felépült kényes egyensúlyi állapot megőrzése, és annak megakadályozása, hogy a dolgok olyan fordulatot vegyenek, amelyet a három államalkotó nemzet (bosnyák, szerb, horvát) közül bármelyik reá nézve elviselhetetlennek ítéljen meg.
Napjainkban a Balkán-félsziget a kontinensre irányuló illegális migráció egyik kiemelt útvonala, amely leggyorsabban Magyarországon keresztül vezet Nyugat- és Észak-Európába.
Határaink védelme szempontjából a magyar nemzeti érdek, hogy a lehető legkevesebb migráns érkezzen meg oda, és azok közülük minél többet feltartóztassanak a balkáni országok.
Ez csak akkor érhető el, ha ezekben az országokban a stabilitás mellett olyan politikusok vannak hatalmon, akik szintén meg akarják állítani az illegális migrációt. Nem véletlenül támogatjuk akár élő erővel is ezen országok (Észak-Macedónia) határvédelmét, illetve politikailag azokat a politikusokat, pártokat, akik képesek biztosítani a politikai stabilitást és elkötelezettek a határok védelme iránt.
Múlt vasárnap választásokat tartottak Bosznia-Hercegovinában. A mintegy 3,3 millió választópolgár egy rendkívül bonyolult és összetett választási folyamat részese volt, amelynek során 7257 jelölt, 72 egyénileg induló párt, 38 pártkoalíció és még néhány független jelölt között választhatott. Megválasztották az ország élén álló három társelnököt és az országos parlament alsóházának 42 tagját. Az állam területét alkotó két entitás közül a Bosnyák–Horvát Föderációban, amely a terület 51 százalékát fedi le, megválasztották az entitás parlamenti képviselőit, valamint a decentralizáció jegyében létrejött 10 önálló területi egység „kanton" parlamentjeinek képviselőit. A Boszniai Szerb Köztársaság nevű másik entitásban annak saját parlamenti képviselőit, valamint elnökét és alelnökét választották meg. A társelnökök és elnökök mellett, az ország területén összesen 14 kormány működik (állami, entitási, kantonális szint és a Brčkói Körzet különleges jogállású terület), több mint 130 miniszterrel. A politikai rendszer megkoronázásaképpen a daytoni megállapodást garantáló nagyhatalmak kineveznek egy nemzetközi főképviselőt, aki az országban semmiféle demokratikus legitimitással nem rendelkezik, ennek ellenére önhatalmúlag megváltoztathatja az alkotmányt, a választási törvényt és akár megválasztott képviselőt is leválthat.
A választás több meglepetést is tartogatott. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a Föderációban nem választották újra a borsnyák társelnöki pozícióért induló, nacionalista nézeteket valló Bakir Izetbegovičot, az újkori Bosznia-Hercegovina államalapítójának tartott Alija Izetbegovič fiát, valamint az, hogy horvát társelnöknek egy, a sem Horvátország, sem pedig a boszniai horvát közösség által nem támogatott jelöltet, Željko Komšićot választották újra. Az utóbbi fejlemény is az alkotmányos berendezkedés és választási rendszer rendkívüli ellentmondásosságára mutat rá. A Bosnyák–Horvát Föderációban a meghatározó politikai választóvonal az etnikai alapú, illetve multietnikus, liberálisnak is mondható, központosított Boszniában gondolkodó pártok között húzódik. Ezzel szemben a szerb entitásban az utóbbi kategóriába tartozó politikusok törpe kisebbséget alkotnak, itt a meghatározó pártok nemzeti, vagy „még nemzetibb" alapon állnak.
A Boszniai Szerb Köztársaságban a magyar miniszterelnök által is támogatott Milorad Dodikot, „Magyarország jó barátját" választották meg az entitás elnökének, aki az állami szintű, társelnöki pozíciót cserélte erre a székre. Szerb társelnökké is a Dodik által vezetett, nevével ellentétben jobboldali nemzetinek számító Szociáldemokrata Párt (SNSD) jelöltjét választották meg. Dodik ellenfele az entitás elnöki pozíciójáért a jobboldali, nacionalista összellenzék színeiben induló Jelena Trivić volt, aki, mint utólag kiderült, idejekorán elkezdte ünnepelni a győzelmét, majd pedig az eredmények ismeretében csalással vádolta meg Dodikot. Trivićet megválasztását támogatta az a Szerb Demokrata Párt is, amelyet egykoron Radovan Karadžić korábbi boszniai szerb elnök alapított. Karadžić 2008 óta életfogytiglani börtönbüntetését tölti, a háború idején a népirtásban játszott meghatározó szerepéért.
Dodikot a liberális, globalista média gyakran vádolja korrupcióval, szeparatista törekvésekkel, azzal, hogy a bosznia-hercegovinai államiság létére tör, és ezáltal veszélyezteti az egész Nyugat-Balkán békéjét. Az Egyesült Államok már szankciókat is életbe léptetett ellene, és az EU is jelezte, hogy tervez ilyeneket. Ez utóbbiak kapcsán a magyar kormány határozott álláspontja, hogy semmi ilyet nem fog támogatni. Az elnök politikai ellenfeleit láthatóan a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kialakított jó kapcsolata is rendkívüli mértékben zavarja. Dodik és az általa vezetett párt ellenben azon a véleményen van, hogy elképzeléseik egyáltalán nem veszélyeztetik Bosznia-Hercegovina békéjét, és nem törekszik a daytoni megállapodás felrúgására. Az általuk kilátásba helyezett lépések, többek között a szövetségi intézményekből való szerb kivonulás célja csupán annyi, hogy ezáltal ellensúlyozzák a számbeli fölényben lévő bosnyákok központosító törekvéseit. Éppen ellenkezőleg, önmagát a stabilitás letéteményesének tartja, mondván, hogy a vele szemben reális alternatívaként felmerülő boszniai szerb politikusok jelentenének valódi veszélyt az ország és a térség egységére.
Magyar szempontból a boszniai választások tétje egyértelműen az, hogy ott stabilitás és béke legyen, illetve olyan vezetők legyenek a hatalmi pozícióban, akikkel konstruktív párbeszédet lehet folytatni.
Ezen túlmenően a Balkán és azon belül Bosznia-Hercegovina azért is érdekes, mert egyelőre kiaknázatlan gazdasági lehetőségeket kínál. Olyan területekről van szó, ahol a magyar tőke a jó államközi és személyes kapcsolatokat, valamint a földrajzi közelséget kihasználva gyümölcsöző befektetési lehetőségekre találhat. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy Bosznia egy olyan térség részét képezi, amely elméletileg európai uniós perspektívával rendelkezik.
