Pszichés problémái lehetnek a Hős utcai gyilkosság gyanúsítottjának

hős utcai gyilkosság, hős utcai gyilkos, 2022. október 19.
elfogták a Hős utcai gyilkost
Vágólapra másolva!
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a letartóztatását annak a párnak, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy a férfi megölt a 10. kerületi Hős utcában egy idős asszonyt, majd élettársával visszatért az áldozat lakásába és felgyújtotta - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szerdán a médiát.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, a gyanú szerint a férfi október 19-én éjjel bement egy Hős utcai lakásba,

ahol egy éles eszközzel megölte az ott lakó, leromlott egészségi állapotban lévő idős asszonyt

és 400 ezer forintot elvitt a lakásból. Tettéről beszélt az élettársának, átadta neki a készpénzt, majd együtt visszamentek az áldozat lakásába, hogy a bűncselekmény nyomait eltűntessék és újabb értékek után kutassanak. A nő talált még 60 ezer forintot,

majd segített a férfinak abban, hogy a lakás több pontján tüzet gyújtson.

A férfit nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják, a nőt pedig emberöléssel kapcsolatos bűnpártolással és kifosztással. Az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat.

A férfinek nincs bejelentett lakcíme és rendszeres, legális jövedelme sem, csak alkalmi munkákból él. A nőt pedig a rendőrök nem találták a bejelentett lakóhelyén, nem tudták, hol bujkálhat. Lakóhelyükön jogcím nélkül éltek, lakbért és rezsit sem fizettek. Rendszeresen ittak, a férfinél szerhasználat és pszichés betegség is valószínűsíthető. A bíróság szerint feltehető, hogy ha szabadon hagyják őket, megszöknének a hatóságok elől és megpróbálnák befolyásolni az eljárást.

elfogták a Hős utcai gyilkost Forrás: Police.hu

Mindkét gyanúsított büntetett előéletű, ebből is következően a bűnismétlés veszélye is fennáll - közölték. A gyanúsítottak letartóztatását elrendelő végzés nem végleges.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!