Karácsony Gergely és a milliárdos közművezér, a Gyurcsány-fióka a felelős a budapesti szemétkáoszért

Karácsony Gergely és kedvenc cégvezére, Mártha Imre
Vágólapra másolva!
Kedd óta nem viszik el a szemetet Budapesten. A helyzet legfőbb felelőse Karácsony Gergely és multimilliárdos cégvezér haverja, Mártha Imre. Mártha korábban azzal került a hírekbe, hogy elképesztő luxusban él. A baloldali városvezetés annak ellenére nem képes kezelni a válsághelyzetet, hogy soha nem látott pluszbevétele van Budapestnek. 
Vágólapra másolva!

Valóságos lázadás tört ki a Budapesti Közművek (BKM) dél-pesti hulladékszállítási üzemének Ecseri úti telephelyén kedden reggel, ami szerda reggel is folytatódott, hiszen nem született olyan eredmény, amely kielégítő lett volna a tiltakozó dolgozóknak.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A munkások azon háborodtak fel, hogy Tringer Ágoston, a BKM kommunikációs igazgatója két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a BKM FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójánál jó kukásnak lenni, hiszen „Budapesten egy kukás a teljesítménytől függően akár 500 ezer forintos bruttó fizetést is hazavihet havonta".

Ez azonban már csak az utolsó csepp volt a pohárban, a dolgozók most a korábbi meg nem hallgatott kéréseiket is számonkérték a BKM vezetőitől, akik időközben megjelentek a telephelyen.

A kukások havi fizetése nem haladja meg a nettó 220-250 ezer forintot, amihez semmiféle extra juttatás nem társul. A nehéz fizikai munkát végző kukások minden nap fél 5-kor kelnek, ha kell, esőben, hóban, fagyban dolgoznak, nem éppen tiszta körülmények között. Egyelőre nem született megállapodás a felek között.

Arról pedig még nyár elején írtunk, hogy az FKF-nél annyira rossz volt már akkor a helyzet, hogy kukahiány ütötte fel a fejét. Elfogytak a 120 literes kommunális, és majdnem elfogytak a lakossági 120 literes, kék fedelű papírgyűjtő tartályok, ezért ismét hosszasan kell várakozniuk az új szerződőknek, illetve azoknak, akik típuscserét szerettek volna.

Karácsony Gergely és kedvenc cégvezére, Mártha Imre felelős a káoszért

Ők a felelősök a káoszért

Teljesen világos, hogy a helyzet kialakulásában a legfőbb felelős a Karácsony Gergely vezette főváros. A főpolgármester képtelen irányítani a közszolgáltatásokat. A másik fő felelőse a mostani helyzetnek Mártha Imre, aki sokkal többet foglalkozik luxusjachtjaival és több százmilliót érő autóival, mint a dolgozók helyzetével.

Mártha Imre elképesztő luxusban él, miközben a fővárosi dolgozók nagyon keveset keresnek Forrás: Metropol

Mártha Imre egyik legjobb barátját, Gyenes Leventét, Gyömrő polgármesterét nemrégiben letartóztatták. Többször nyaraltak közösen.

Gyenes Levente és Mártha Imre az ibizai luxusban Forrás: Kontra

A Budapesten tapasztalható káosszal ellentétben, ahogy arról már többször beszámoltunk, elképesztő mértékben növekszik Mártha Imre vagyona. Csak tavaly ötezer százalékkal nőtt cégének, a Lázár Houses Kft.-nek a nyeresége.

ÉS EZ CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA, HISZEN A GYURCSÁNY-KORSZAKBAN AZ MVM-VEZÉRKÉNT MEGALAPOZOTT VAGYONÁT ÉVRŐL ÉVRE NÖVELNI TUDJA, ÉS MA MÁR ELSŐSORBAN LUXUSNYARALÁSAIVAL, JACHTÚTJAIVAL, NAPI MÁSFÉL MILLIÓS SZÁLLODASZÁMLÁIVAL ÉS A BENTLEY-VEL KERÜL BE A HÍREKBE.

Az évek alatt sokmilliárdos vagyont halmozott fel, egyes szakértők 50-60 milliárd forintra becsülik az ingatlanvagyonát. Az elérhető cégiratok szerint legalább 30 nagy értékű ingatlan van az általa vezetett cég tulajdonában: több budapesti, nagyon értékes helyen fekvő lakás (többek között a 2 milliárdos svábhegyi villája), egy ugyancsak értékes veszprémi ingatlan, több tucat vidéki ingatlan, köztük nagy számban vidéki italboltok is szerepelnek a cég nevén.

Florida, az amerikai milliárdosok üdülőövezete – itt vett luxusingatlant Mártha Imre Forrás: Metropol

Állítólag egy részvénytársaság révén elsődlegesen tulajdonolja és irányítja az ugyancsak több milliárdot érő balatonalmádi kikötőt is, ahol rendszeresen kiköt egyedi tervezésű hajójával. Ezek után nem meglepő, hogy van egy - egyes számítások szerint - 300 millió forintot érő villája is.

Luxuséletmódjával szeret hencegni Mártha Imre Forrás: Metropol

Rekordbevétel a fővárosban

Fontos tudni, hogy Budapest van a legjobb költségvetési helyzetben az egész országban. A legújabb adatok szerint az idén mégis több iparűzési adó folyhat be a budapesti kasszába, mint a Covid előtti 2019-es csúcsévben.

Rekordbevétele lehet 2022-ben a fővárosnak Forrás: Origo

Jól látszik tehát, hogy a tiltakozó dolgozók helyzetét lehetne rendezni, mert megvan hozzá az elegendő forrás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!