Alföldi eszmefuttatása persze tanulságos, ha a szokásos baloldali közhelyeken túllépünk. Visszamondja a kötelező LMBTQ-propagandát, jó lenne, ha a melegek is örökbe fogadhatnának, sok a homofób (illetve egy ponton azt mondja, hogy mégsem), nagyon rosszul érzi magát, stb., stb. Meg persze védi a migrációt. Az elején egy kis aktuálpolitizálás, az is kötelező, de van más is.
Az egy kicsit érdekesebb rész, amikor így beszél:
"Ha egy este nem úgy találkozom a közönséggel, ahogy az ideális lenne, akkor egy bizonyos pártra gondolok magamban, és azzal azonosítom őket. Ez persze csak cinikus vicc, de mégis. És nagyon szomorú rám nézve. Dolgozni kell azon, hogy ne zárd be magad, és ne legyél ugyanolyan előítéletes, mint akikről pofázol. És nem is biztos, hogy sikerül."
Fordítsuk le: ha mondjuk egy este, amikor Alföldi a My Fair Lady című operettben mórikálja magát, és az egyik kacagtató, a jó ízlést még véletlen sem átlépő gesztusán nem gurgulázik kellőképpen a nézősereg, akkor ő arra gondol, hogy túlságosan sok Fidesz-szavazó ül a nézőtéren...
Meg persze elmondja, amit kötelező elmondani az orosz-ukrán háborúról, név nélkül szidja Vidnyánszky Attilát, a legtekintélyesebb magyar színházrendezőt, ezúttal azért, mert (vele ellentétben) Vidnyánszkynak nem fekete-fehér véleménye van Ukrajnáról, szóba kell hoznia Rátóti Zoltánt is, elvégre ő az új SZFE rektora, később pedig - nyilvánvalóan nem véletlenül - így fogalmaz Alföldi, szintén a háború apropóján:
"De most milyen abszurd manipuláció ez Európa legkeresztényebbnek kikiáltott országában? Az Isten, ha van, néha nagyon szégyelli magát, hogy mi mindent mondanak és képviselnek a nevében."
Ez a mondat az "interjú" lényege, nagyjából ezt is adta a dollármédia a címének, ezért készült. Karácsonykor, karácsonyi - gyáva - provokáció.