A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Brutális verekedés tört ki egy sörözés után Tatabányán - videó

Sörözés után verekedés, videóval, Komárom-Esztergom Megye, Főügyészség, sajtóközleménye
Vágólapra másolva!
Két férfi brutálisan összeverekedett egy tatabányai sörözőben. A vitát az indította el, hogy egy férfi beleszólt egy másik asztaltársaság beszélgetésébe. Mindkét férfi ellen vádat emeltek, az egyik ellen súlyos testi sértés, a másik ellen garázdaság miatt. A verekedésről felvétel is készült.
Vágólapra másolva!

2021. augusztus 12-én a két egy tatbányai söröző teraszán ült két társaság. Az egyiknél ülő férfi kötekedve beleszólt a másik csoport beszélgetésébe, ami nem tetszett egy férfinek. Felállt és megkérdezte, miért tett ilyet. A férfiak először csak állva kiabáltak egymással, majd az egyik rugdosni kezdte a másikat. A megrúgott férfi a levágott faágak közé esett. Ahogy feletápászkodott, már rá is támadt a másik.

Ököllel ütötte, rugdosta és a földre szorította.

A férfi újra felállt és visszatámadott. A nyakánál fogva a földre rántotta a támadóját, a hasára ült és ököllel 7-szer arcon ütötte.

A férfi orrcsontja, homlokcsontja eltört, és a vállizülete is megsérült. Sebei 8 hét alatt gyógyultak meg. A verekedésről felvétel is készült:

A másik férfi is megsérült, de csak 8 napon belül gyógyuló horzsolásokat szerzett és nem kérte a támadó megbüntetését. Az ügyészség a vádiratban az egyik, büntetett előéletű férfival szemben súlyos testi sértés miatt felfüggesztett börtönbüntetést, a másikkal szemben garázdaság miatt pénzbüntetést kért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!