Hármas gyilkosság karácsony este Székesfehérváron

bilincs, rendőrség, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
December 24-én az ünnepi hangulatot egy szörnyű tragédia árnyékolta be Székesfehérváron - néhány évvel a rendszerváltás után, 1993-ban. Egy rakodómunkás a vendégségbe érkező szomszéd házaspárt és a saját feleségét is meggyilkolta. A gyilkos 13 éves lánya is megsérült.
Vágólapra másolva!

1993. december 24-én reggel 7-kor kopogtatott szomszédja, a 31 éves férfi ajtaján, hogy egy munkát megbeszéljenek. A 28 éves férfi már többször szerzett a vele egy lépcsőházban lakó férfinak munkát, így ez nem volt szokatlan eset. Elmentek János autójához, ahol úgy ítélték meg, hogy a ponyvát meg kell javítani. Hazafelé bementek a Rudi bácsi kocsmájába, hogy megigyanak 1-1 felest, majd a Riki kocsmában is megismételték ugyanezt. Fél 10-kor értek haza, majd az idősebb férfi otthonában felállították a karácsonyfát. Mivel a két család 2-2 gyereke elment moziba, úgy döntöttek, hogy folytatják az italozást.

A házigazda ebéd közben és után is ivott, összesen 3 liter bort. Majd délután átment egy ismerőséhez, ahol házipálinkát ittak. Későbbi elmondása szerint ekkor kezdte azt érezni, hogy a fejébe száll az ital.

A munkatársak, illetve barátok a feleségeikkel együtt, este ismét összejöttek. Jó hangulatban indult az este, tovább ittak és a magnót is bekapcsolták, hogy táncolni tudjanak.

A házigazdának eddig a pontig vannak emlékei az estéről, ezután arra eszmélt, hogy a rendőrök a lépcsőházban megbilincselik.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

A férfi 13 éves lányának elmondása szerint apja aranyos ember volt, amikor nem ivott. Azonban részegen agresszívvá vált és gyakran verte a feleségét. Volt, hogy hetekig ki sem józanodott.

A lány azt mondta, hogy fél 7-kor érkezett hozzájuk a szomszéd házaspár és eleinte minden rendben volt. 9 órakor kezdődött a baj, amikor a házigazda arra kérte meg vendégeit, hogy távozzanak, a vendégek azonban erre nemet mondtak és megkérte szomszédját, hogy ne bántsa a feleségét.

A férfi ettől megdühödött és leszúrta barátját egy 22 centis késsel. Ezután a saját feleségét és végül a szomszédja nejét is megölte.

A mentők már csak a három áldozat halálát tudták megállapítani. A kislány kisebb sérüléseket szerzett és sokkos állapotban szállították kórházba.

A férfi a kihallgatása során nem emlékezett a történtekre, de elismerte a gyilkosságot. Nehezen is tudta volna tagadni, mivel az elfogásakor a keze és a ruhája is csupa vér volt.

A bíróságon a nagy mennyiségű alkohollal indokolta, hogy nem emlékszik a részletekre. Vallomása alapján barátjának tetszett a felesége, és kijelentette, hogy jó volna vele együtt lenni. Ebből a rendőrök arra következtettek, hogy féltékenység lehetett a gyilkosság kiváltó oka.


Forrás: Fejér Megyei Hírlap, Kurír

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!