A Haggenmacher villában működött az Istenszeme fogadó. A Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága tavaly novemberben döntött a műemlék eladásáról, és már alá is írták az adásvételi szerződést.
Karácsonyék áron alul, mindössze 400 millió forintért akarták eladni az épületet, pedig már 2005-ben 1,5 milliárd forint volt az értéke,
ezt egy levél bizonyítja, amelyet az akkori fővárosi önkormányzat küldött a XII. kerületnek.
Ha a Haggenmacher-villa magántulajdonba kerül, az új tulajdonos üzleti célra, profitszerzésre használná – a budai közösség beleszólása nélkül - írja Fürjes Balázs.
Éppen ezért a műemlék eladásának szándéka óriási felháborodást váltott ki a Hegyvidéken. Fürjes Balázs felhívta Karácsony Gergely figyelmét arra, hogy az államnak elővásárlási joga van, és bejelentette, hogy az állam ezzel élni is kíván. A villaépület és a park köztulajdonban marad, a műemléket felújítják, az erről szóló előterjesztést a kormány elfogadta.
A részletek:
- Az állam él az elővásárlási jogával.
- Az ingatlan köztulajdonban marad, és a gondos műemléki felújítást követően csak közösségi célokra lehet majd hasznosítani.
- Az ingatlant később sem lehet üzleti alapon értékesíteni.
Ahogy a közismert, az Anonymus által kirobbantott Városháza-botrányból világossá vált, hogy Karácsony Gergely 2019-es megválasztása óta
Budapesten jutalékos, korrupciós rendszer működik.
Az egymás után előkerülő hangfelvételeken az ügy több szereplője részletekbe menően beszélt arról, hogyan akarták eladni a Városháza épületét, és miképpen intézik a főváros korrupt ügyeit.
A rendszer üzemeltetője Kiss Ambrus, Karácsony Gergely főpolgármester helyettese, a másik kulcsember pedig egy bizonyos Berki Zsolt, aki különleges viszonyt ápol a fővárosi vagyonkezelőt vezető Barts J. Balázzsal. Barts volt az, aki a Városháza eladásáról tárgyalt. Amikor ez kiderült, Karácsony kirúgással fenyegette meg, de végül csak fegyelmit mert neki adni, ráadásul év végén - nyilván ezt kompenzálandó - jutalmat kapott.
A rendszer lényegét a botrány valódi főszereplője Bajnai Gordon, bukott baloldali miniszterelnök így jellemezte:
"Legalább két probléma van, menedzsment szempontból. Tehát ugye
ez egy hatpárti koalíció, ami egy adottság. Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen.