Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Dr. Baranyi Tamás Péter stratégiai igazgató elsőként egy anekdotával kezdte. Amikor Horn Gyulát, a Külügyminisztérium akkori államtitkárát a Panoráma című műsorban megkérdezték, hogy hogyan alakultak a Grósz Károly–Nicolae Ceaușescu-féle aradi találkozón a tárgyalások, akkor Horn azt válaszolta, hogy „jó elvtársias kapcsolatban zajlottak a tárgyalások". Majd rákérdeztek arra, hogy miben sikerült megállapodni, erre a zavaros tekintetű Horn azt felelte,
egyetértettünk abban, hogy szomszédok vagyunk...
A kolozsvári születésű Barabás T. János Románia-szakértő ezt követően kifejtette:
Ceaușescu nyomta rá a bélyeget a 80-as években a román-magyar kétoldalú kapcsolatokra, kidolgozva a nemzeti kommunizmus elméletét, továbbfejlesztve Marx és Lenin tanait.
A román diktátor egyébként Marxszal és Leninnel egyrangú gondolkodónak tartotta magát.
Ceaușescu „találmánya" az volt, hogyha a kommunizmusban minden ember egyenlő, akkor a nemzetközi kapcsolatokban az országok is egyenlőek kell legyenek,
és Bukarest elutasítja, ha valamelyik külföldi hatalom diktálni akar a román vezetésnek, mivel Románia egy független állam.
A román nacionalizmus megértését a Barabás T. János által felhozott alábbi példa segítheti: XX. század leggazdagabb románja egy Iosif Constantin Drăgan nevű férfi volt, aki 3 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett, Olaszországban élt és egy energetikai vállalatot tulajdonolt. Iosif Constantin Drăgan a két világháború között a román fasiszta mozgalom pártjának, a Vasgárdának volt a tagja. A Vasgárda bukása után a pártvagyonnal együtt Olaszországba távozott.
A 60-as években Ceaușescu és Drăgan egymásra találtak, mivel rájöttek, hogy a nacionalizmusuk azonos. Ezt követően Drăgan szervezte és pénzelte a nyugati román propaganda nagy részét, ő adta ki Ceaușescu műveit külföldön.
„A román nacionalizmus pragmatizmusát jellemzi ez a gyakorlat" – magyarázta a szakértő, hozzáfűzve,
ez egy etnocentrikus, nacionalista típusú sztálinizmus volt, de a nemzetépítés megvalósításához hiányzott a gazdasági háttér.
1988 nyarán Szűrös Mátyás (aki akkor még az Országgyűlés külügy bizottságának volt a vezetője, csak később lett házelnök - szerk.) és Tabajdi Csabával (az MSZMP KB külügyi osztályvezető helyettese - szerk.) kifejezték aggodalmukat a romániai események miatt.
Ceaușescu erre durván reagált, kijelentette, hogy szerinte irredenta erők támadják Romániát.
Barabás T. János véleménye alapján
a román politika ebből a mentalitásból nem tudta kivetkőzni magát napjainkra sem.
1989 februárjában Ceaușescu aztán bejelentette, hogy Románia a 10 milliárd dolláros adósságát visszafizette, közben az országban nyomor uralkodott, példának okáért az élelmiszerekre jegyrendszer volt érvényben, a tömbházakban pedig 8-12 fokban maximalizálták a hőmérsékletet a téli időszakban.
1989 októberében Kelet-Berlinben megünnepelték a kommunista NDK megalapításának 40. évfordulóját. Az ünnepségre hivatalosak voltak a testvéri államok vezetői, így Ceaușescu román államfő és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának a főtitkára. Gorbacsov ekkor közölte, hogy a szovjetek nem fognak katonai úton beavatkozni Kelet-Európában.
Ceaușescu az NDK-ban a magyar és lengyel helyzet miatt „aggódott", közös „rendteremtést" javasolt Kelet-Berlinnek, Prágának és Moszkvának, de egyik féltől sem kapott választ.
Ronald Reagan amerikai elnök és Margaret Thatcher brit kormányfő ekkoriban demokratizálást követeltek Kelet-Európában. 1989. december 2-3-án került sor Mihail Gorbacsov és George H. W. Bush között a máltai találkozóra, amin a szovjet főtitkár megismételte, hogy
nem fog erőszakos úton fellépni Kelet-Európában,
ugyanakkor leszögezte, hogy
Románia a szovjet érdekszférába tartozik és Moszkva változást szeretne elérni az országban.
A titkosszolgálatok ezt követően Bukarestben elkezdték szervezni a puccsot, Barabás T. János álláspontja alapján tehát
a román fővárosban puccs zajlott le, Temesváron Tőkés László magyar református lelkész vezetésével viszont igazi forradalom tört ki.
A temesvári forradalom és a bukaresti puccs pedig egy adott ponton összekapcsolódott.
A román hatalmi struktúra úgy állt össze, hogy volt egy Nagy Nemzetgyűlés, amit évente egyszer hívtak össze, ennek nem volt jelentősége, csupán a „tapsológép" szerepét töltötte be. Volt egy Központi Bizottság, ebbe a kisebbségek képviselőitől a Román Írószövetségig sokan benne voltak, de a 80-as évekre ez is kirakatintézménnyé vált.
1989-ben két központi bizottsági ülés volt, Ceaușescu mindkét alkalommal a magyar revizionizmusról beszélt.
A végrehajtó hatalom a Politikai Büró kezében volt, azonban itt sem volt vita, hanem Ceaușescu utasításait kellett végrehajtani. A Politbüróban még Iulian Vladnak, a hírhedt román kommunista titkosszolgálat, a Securitate vezetőjének és a belügyminiszternek volt szerepe. Barabás T. János értékelése alapján Iulian Vlad megpróbálta manipulálni a román diktátort, ezáltal párhuzamos vezetést építve ki. Ugyanakkor Ceaușescu arra utasította a belügyet, hogy kémkedjenek a titkosszolgálati vezető után.
Visszatérve a bukaresti puccsra, annak a katonai részét Victor Stănculescu tábornok, védelmi miniszter és a titkosszolgálati vezetők szervezték, a politikai puccsot pedig Ion Iliescu későbbi államfő, aki központi utasításra megalakította a hatalmat nemsokára átvevő Nemzeti Megmentési Frontot.
A 80-as évek végén Románia és Magyarország között – a politikai kapcsolatokkal ellentétben – a katonai kapcsolatok kiegyensúlyozottak voltak, Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter jó viszonyt ápolt a bukaresti katonai körökkel
– hívta rá fel a figyelmet a szakértő.
A brassói születésű Magdó János, Magyarország egykori kolozsvári főkonzulja a bukaresti magyar nagykövetség jelentései alapján beszélt a 80-as évek végének kétoldalú kapcsolatairól.
Magdó János véleménye alapján
az erdélyi falurombolás elleni budapesti tüntetés (1988. június 27.) fordulópont a két ország kapcsolatában.
Az eseményt civilek szervezték, az állampárt jóváhagyásával.
A falurombolás elleni tüntetés másnapján a román fél bejelentette a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus bezáratását, a diplomatáknak 24 órát adtak, hogy elhagyják Romániát.
Ilyen esetekre a reciprocitás elve alapján szoktak válaszolni, de mivel a románok a szegedi főkonzulátusokat már ezt megelőzően bezáratták, a magyar fél reakciója így elmaradt.
Az aradi találkozó kapcsán Magdó János kifejtette, hogy Bukarest az esemény előtt hat nappal jelezte Budapestnek, hogy szervezzék meg a két főtitkár találkozóját. Egy ilyen találkozót általában heteken, hónapokon át terveznek, de ennek ellenére a magyar vezetés belement a hatnapos határidőbe. Arad előtt utoljára 1977-ben volt magyar-román kétoldalú találkozó, Debrecenben és Nagyváradon.
Ezután Kádár János Ceaușescuval nem akart soha többé találkozni, mert tudta, hogy nem lehet eredményeket elérni.
A debreceni-nagyváradi találkozónak egy konkrét eredménye lett: Kolozsváron magyar, Szegeden pedig román főkonzulátus nyílt.
Grósz Károly újdonsült magyar főtitkárnak azt javasolták a szakértők, hogy ne találkozzon Ceaușescuval, de ő ezt nem fogadta meg.
Grósz Aradon komoly engedményeket tett Ceaușescunak, ezt pedig rosszul fogadta a magyar közvélemény.
Grósz elhitte Ceaușescu hazugságait a falurombolásról, miszerint az „modernizációs lépés", és abba is belement, hogy ne nyíljon meg a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet.
A második vonalban Grósz mögött voltak olyanok is, akik már nemzetben is mertek gondolkodni, elsősorban Szűrös Mátyás, aki 1988 januárjában a nemzetpolitika felkarolásáról beszélt, ő mondta az akkori vezetők közül először, hogy
a határainkon kívül élő magyarság a magyar nemzet részét képezi.
Tabajdi Csaba és Szokai Imre (az MSZMP KB Külügyi Osztályának munkatársai) pedig 1988 februárjában kijelentették, hogy
a nemzetiségi kérdés – Ceaușescu álláspontjával ellentétben – nem lehet egy adott ország belügye, hanem egyben külpolitika is, amihez köze van Magyarországnak is.
Magdó János a bukaresti magyar nagykövetség által hazaküldött iratok alapján kitért az Erdélyből Magyarországra menekülők kérdésére is, amely a két ország viszonyában szintén komoly törést okozott. A menekültek háromféle módon jöttek Magyarországra: turistaútlevéllel, majd kérték, hogy maradhassanak, vagy hivatalosan a bukaresti magyar nagykövetségen kértek vízumot, vagy átszöktek a határon.
1988-ban például 5.400-an a nagykövetségen kért vízummal jöttek, 8 ezren turistaútlevéllel, és 6400-an pedig átszöktek. A 6.400 tiltott átlépőnek a 26 százalékát küldték vissza Romániába a magyar hatóságok.
Sokszor azzal az indokkal küldték őket vissza, hogy csak kalandvágyból és a jobb megélhetés reményében jöttek. 1988 végéig 12 ezren kaptak ideiglenes tartózkodásra feljogosító dokumentumot Magyarországon, 88 százalékuk volt magyar nemzetiségű. Sokan Nyugatra akartak tovább menni, főleg a románok és a németek, de a magyar hatóságok csak akkor engedték tovább a menekülteket, ha valamelyik nyugati országi hivatalosan befogadta őket.
A nyugati országok közül egyesek nem szívesen fogadtak be a román állampolgárokat, és mivel Magyarországot biztonságok országnak tekintették, próbálták azokat visszaküldeni.
A bukaresti magyar nagykövetség egyik jelentésében felfigyelt az áttelepülni szándékozó református lelkészek magas számára. A nagykövetség munkatársai emiatt aggódtak,
mivel sok helyen a lelkészek tartották fenn a magyarságot, ezért a helyi közösségek szempontjából komoly gondot jelentett a távozásuk.
A kérdés kezelésére nagykövetség az NSZK példáját említette: Bonn engedélyezte ugyan a szász lelkészek áttelepülését Nyugat-Németországba, de nem engedte nekik, hogy új hazájukban papként dolgozzanak tovább, így akarta megelőzni a még otthonmaradottak kivándorlását. Számos magyar településhez hasonlóan ugyanis az erdélyi szász falvakban is a lelkészek tartották fenn a nemzeti identitást, az evangélikus papok voltak a németség őrzői.
Közben Romániában
a magyar oktatást visszaszorították, valamennyi színmagyar iskolát megszüntettek, vegyes tannyelvűvé tették azokat.
Az egyik jelentésben szereplő, Hargita megyei Bögöz nevű faluban például azért lett román az oktatás nyelve, mert oda költöztettek egy román rendőrt két gyermekkel, és hiába nem volt több román gyermek a faluban, mégis románná tették mindenki számára az oktatás nyelvét. Ezzel párhuzamosan a magyar iskolákba román tanárokat helyeztek, akik nem tudtak magyarul, így egyes tárgyakat már románul tanítottak.
Az oktatási intézkedések a nagykövetséget is érintették, az 1989-1990-es tanévtől a kiküldöttek gyermekei nem tanulhattak román felsőoktatási intézményekben.
Ezt követően Magdó János magyar katonák romániai helyzetéről beszélt, egy a bukaresti nagykövetségnek eljuttatott szülői levél alapján: A román kommunista hatalom nagyon figyelt arra, hogy a magyar fiatalok ne Erdélyben, hanem a Kárpátokon túl teljesítsék a kötelező sorkatonai szolgálatukat.
A magyar szülő arra panaszkodott, hogy a fiát a Duna melletti Călărași megyébe vitték katonának, ahová –büntetésből – azok kerültek akik Magyarországra vagy Nyugatra akartak áttelepülni, illetve tiltott határátlépést kíséreltek meg, esetleg rokonaik voltak külföldön.
Az így megbüntetni szándékozott katonákat összekeverték a köztörvényes büntetett előéletűekkel.
Ezeken a helyeken nagyon rosszak voltak a körülmények.
A magyar disszidensek meghurcolásának a témája is előkerült. Magdó János Lányi Szabolcs Bukarestben élő erdélyi magyar vegyészmérnök, egyetemi oktató példáját hozta fel. A román hatóságok vizsgálták, hogy őt mivel lehet tönkretenni.
Lányi gyakran látogatta a bukaresti magyar nagykövetség rendezvényeit, ezért a Securitate célkeresztjébe került.
1989 februárjától többször kihallgatták. Az első kihallgatása 6 napon át tartott, emiatt gyomorfekélye lett, kórházba került, de márciusban elölről kezdték a kihallgatásokat. Megpróbálták rávenni, hogy besúgjon, ő mindent visszautasított, nem tört meg. Közölték vele, hogy
már 20 éve figyelik, nacionalistának és sovinisztának tartják, a diplomaták, akikkel találkozik a magyar nagykövetségen pedig kémek, ezért többé ne járjon oda.
Közben a feleségét is kihallgatták. Lányi Szabolcs ezekről a magyar nagykövetségen beszámolt. A Securitate kitalálta róla, hogy kapcsolata van egy diáklányával az egyetemen, de ez nem volt igaz, majd azzal támadták, hogy templomba jár, és amit ott hall elmondja a diákjainak.
A párt ukázba adta, hogy ki kell rúgni őt az egyetemről, de az egyetem által lefolytatott vizsgálat semmit nem tudott rábizonyítani.
Ennek ellenére – arra hivatkozva, hogy az elkövetett fegyelemsértés összeegyeztethetetlen az oktatói hivatással – mégis kirúgták a tanári állásából, de visszavették főmérnöknek az egyetemre. Lányi később az RMDSZ egyik alapítója lett, aztán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának a létrehozásában vállalt szerepet, és ott oktatott.
Hat régi román kommunista káder 1989. márciusban levelet írt Ceaușescunak, amit eljuttattak a BBC-nek. A levélben a disszidensek éles kritikát gyakoroltak Ceaușescu politikájával szemben, követelték a falurombolás megállítását és az alkotmányos jogok visszaállítását. A történetnek van magyar szála, a hatok egyike Corneliu Mănescu, aki diplomáciai karrierjét budapesti román nagykövetként kezdte, majd külügyminiszter lett, később pedig párizsi nagykövet.
A BBC adása után a hatokat házi őrizetbe kényszerítették.
Mănescut a vele egy társasházban élő Fazekas János erdélyi magyar kommunista politikuson keresztül megkereste a magyar nagykövetséget, hogy karolják fel az esetét és adjanak neki lehetőséget magyarországi gyógykezelésre. Ugyanezzel megkereste a francia nagykövetséget is. Mănescu kérése befutott a budapesti külügyhöz, ahol azt találták ki, hogy Péter János – aki Mănescuval egyidőben volt külügyminiszter, így ismerte őt – írjon meghívólevelet volt kollégájának, ami májusban meg is történt.
Mănescu először erre nem reagált, majd egy júniusi levélben kikérte magának, hogy a magyarok spekulációk központjában állítsák az ő személyét, ő egészséges, jól érzi magát és hűséges a párthoz.
Kérdésre válaszolva Magdó János arról beszélt, hogy
a román atomprogramnak volt alapja, mert nehézvizet és plutóniumot vásároltak Norvégiától, illetve Amerikától, de a szintet a bomba előállításához nem tudták megugrani.
A románok hordozórakétát is akartak előállítani arab országok segítségével, erre szerelték volna rá az atomtöltetet. A magyar fél nem pánikolt be a román atomfenyegetés miatt, rájöttek, hogy Ceaușescu blöfföl.
Barabás T. János ehhez hozzáfűzte:
a már említett aradi találkozón Ceaușescu azt mondta Grósznak, hogy Románia tud atombombát előállítani.
Grósz ezt továbbadta Bonnak, Washingtonnak és Moszkvának. Ceaușescu blöffölt ugyan, de komolyan vette, hogy Romániának erős csapásmérő erővel kell rendelkeznie. A szakértő végezetül azt mondta: a 90-es években derült ki, hogy a Kolozsvár melletti Szászfenes katonai bázisán kínai középhatótávolságú rakétákat állomásoztatott Ceaușescu 1989 decemberében.
A román újságok többször megírták, hogy
Ceaușescunak (a kommunista diktátornak) az volt a szándéka, hogy román-magyar háborús konfliktus esetén a kínai rakétákkal lövesse a paksi atomerőművet.
„Ugyanakkor a román lapértesüléseket más forrásokkal nem lehet alátámasztani" – mondta zárszóként a szakértő.
