Mind Európa, mind Magyarország korábban is olyan fenyegetésekkel szemben nézett szembe, ami a déli határ felől érkezett - mondta Földi László napirend előtt. A KDNP képviselője szerint a korábbi török fenyegetéssle szemben végvérrendszerrel védekezett Magyarország. Most ismét a déli végek felől fenyeget a migrációs válság, de sajnos az EU nem tudott egységesen fellépni a helyzettel szemben - tette hozzá.
A baloldal lelkesen tapsolt a legképtelenebb nyugati ötletekre, de a magyar kormány a schengeni határt megvédte.
Segítséget és köszönetet alig, irigy és méltatlanm támadást viszont többet kapunk - mondta Földi. Nincs más lehetőségünk, mert meg kell védeni a magyar embereket - tette hozzá.
A Szerbiában várakozó több ezer illegális bevándorló egyre erőszakosabbak, egyesek fegyverrel is rendelkeznek, tehát fokozott biztonsági kihívást jelentenek.
Éppen ezért szükséges a határvédelmi egységek létrehozása, mert a migrációs válságnak nincs vége, és az uniótól nem lehet segítséget várni - mondta Földi.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára minderre azt válaszolta, hogy a szlovén baloldali kormány legelső lépése a kerítés lebontása volt. Korlátlan számú illegális migránst engednek be, és ez lesz Szlovénia jövő.
Jól látszik, hogyha egy baloldali kormány kerül hatalomra, akkor a brüsszeli elvárásoknak megfelelően beengedik az illegális migránsokat.
Egyre agresszívebbek az embercsempészek, és képesek fegyveres harcba is bocsátkozni egymással - tette hozzá. Rétvári felhívta a figyelmet arra, hogy idén már 115 ezer illegális migránst fogtak el, míg tavaly a teljes évben 121 ezret, éppen ezért szükséges a határvadász századok felállítása.
Magyarország készen áll az uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatos megállapodásra - mondta Hörcsik Richárd napirend előtt. A Fidesz képviselője közölte, hogy több kérdésben, így az egyszereplős közbeszerzések aránya tekintetében megállapodtak a bizottsággal. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar baloldal képviselői intenzíven lobbiznak azért, hogy ne legyen megállapodás, és a pedagógusok és at egészségügyi dolgozók béremelése ellen küzdenek.
Most bizonyíthatnák a baloldali EP-képviselők, hogy képesek hasznos dolgokat tenni az Európai Parlamentben, és rendületlenül támadja a nemzeti érdeket.
Hozzunk létre nemzeti konszenzust Magyarország érdekében - tette hozzá.
Latorcai Csaba válaszában azt mondta, a 2021-27-es ciklus magyar tervezete bizottsági értékelésre vár. A helyreállítási alapról való tárgyalás esetében még több a tárgyalási forduló, és a kormány kész a technikai kompromisszumra. A területfejlesztési parlamenti államtitkár elmondta, hogy szakmai kérdések közé ne keveredjenek politikai témák. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kkv-k még nagyobb részvételét ösztönző intézkedéseket vezetnek be.