Súlyosabb ítéletet kaphat VV Fanni gyilkosa

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtotta az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezését fenntartó indítványát VV Fanni ügyében az Origónak küldött közleményük szerint.
Vágólapra másolva!

Novozánszki Fanni 21 évesen lett ismert, amikor bekerült egy realityműsorba. Amikor kiesett a játékból, prostituáltként kezdett dolgozni a budapesti luxuslakásában. A fiatal nő 2017. november 20-án minden előjel nélkül eltűnt. Miután a rokonai és barátai nem tudták elérni telefonon, elmentek a lakására, nem volt otthon. Csak a két kutyáját találták meg, akiket sosem hagyott volna magukra. A szülei ekkor gondoltak először arra, hogy a lányuk bajba kerülhetett. Bejelentették az eltűnését a rendőrségen, keresni kezdték a nőt.

Eltűnt holttest

Két héttel később már nem eltűntként kezelték VV Fanni - ügyét, akkor már áldozatként gondoltak rá, és gyilkosság miatt indult nyomozás. A holttest nem került elő. Nem sokkal a nyomozás megindítása után letartóztatták B. Lászlót, a férfit, akit rögzített a lakópark biztonsági kamerája. A felvételen az látszik,

hogy egy ölében tartott testet helyez az autójába a nő eltűnésének éjszakáján.

A kocsijában pedig megtalálták az áldozat vérét, a holttest viszont továbbra sem került elő. B. László 2010-ben az MSZP támogatásával indult a dunaújvárosi önkormányzati választásokon, amit nem nyert meg.

B. László, VV Fanni gyilkosa Fotó: Polyák Attila - Origo

Hol lehet a holttest?

Először a Dunában keresték a nő testét, mert az autópálya kameráinak felvételei alapján a férfi Dunaújváros felé hajtott a bérautóval és útközben megállt a vízparton. Úgy gondolták, ekkor dobhatta a holttestet a vízbe, amit nem találtak meg. Az autó GPS adatai alapján B. László Budapest és Veszprém között is autózott a vizsgált időszakban, ráadásul egy több tízezer hektáros erdős területen. A nyomozók arra is gondoltak, hogy elásta áldozata földi maradványait, de hiába keresték, nem találták meg. Később a 24 éves lány ügyvédjét, dr. Lichy Józsefet egy titokzatos tanú hívta fel telefonon. Azt mondta, hogy

B. László vaddisznókkal etette meg a volt valóságshow-szereplő holttestét, de ezt sem sikerült bizonyítani.

Akkor még azt sem lehetett kizárni, hogy a Balatonban van Novozánszki Fanni holtteste, mivel B. László Siófok érintésével indult Veszprémből Dunaújvárosba, de a búvárcsapatok a tóban sem találtak semmit. A rendőrség mindent bevetett annak érdekében, hogy végre megtalálják. Olyan kutyákat hozattak Németországból, amelyeket kifejezetten arra képeztek ki, hogy megtalálják halott emberek maradványait. A sok sikertelen akció után dr. Lichy József, a Novozánszki Család jogi képviselője elmondta, hogy szerinte mi történhetett.

– mondta akkor az ügyvéd.

A biztonsági kamerafelvétel, amelyen látszik, hogy B. László mit tett a holttestel Fotó: Szabó Gábor - Origo

Egymásnak ellentmondó vallomások

Eközben B. László elismerte, hogy bűnrészes, de azt tagadta, hogy gyilkolt volna. A férfi ekkor már teljesen magába fordut a börtönben, de akkor omlott össze igazán, amikor barátnője levélben szakított vele. Egyébként a férfi először még azt mondta, egy BMW-s férfi a gyilkos. A nyomozók viszont azt mondták, nem köröznek ilyen márkájú autót. Később már azt állította, hogy Fanni egyik barátnőjével találkozott a nő eltűnésének napján, ő volt az, aki beengedte a lakásba, ahol Fannit már eszméletlen állapotban találta. Azt álltította, hogy ez a nő beszélte le arról, hogy mentőt hívjon, pedig nagyon mentőt akar hívni. Azt is mondta, ő kérte meg arra, hogy vigyék el az élettelen testet valahova, ahol már várják őket.


– mondta B. László korábbi ügyvédje és rokona, Brodmann Péter, akit kizártak az ügyből.

A rendőrség többször kihallgatta VV Fanni barátnőjét, akit végül nem gyanúsítottak meg semmivel. A férfi vallomásában az áll, hogy miután átadta az ismeretlen embereknek áldozata holttestét, az egyik barátjával elindult Siófokra. A férfi barátját is kihallgatták, aki úgy emlékezett, nem látott holttestet a kocsiban. Amikor B. Lászlót arra kérték, pontosítsa, hol adta át VV Fannit, azt mondta, a marina-parti lakásából egy építkezésre vitte a nőt. Ekkor született meg az a teória, hogy

bebetonozhatták a holttestét.

A gyilkossággal gyanúsított férfi korábban vállalta a poligráfos vizsgálatot. A hazugságvizsgáló több kérdésnél is jelzett, de egynél kifejezetten erősen.

A kérdés arra vonatkozott, hogy vízben kell-e keresnie a rendőröknek VV Fanni holttestét.

Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják. Forrás: Blikk

Ez alapján VV Fanni mégis valahol a víz alatt lehet, de hiába keresték már több helyen a Dunában. Még amerikai profilozókat is hívtak a magyar nyomozók, hogy segítsenek bebizonyítani, hogy az a gyilkos, akit a gyilkossággal meggyanúsítottak. Az FBI-osok viselkedéselemzéssel próbáltak eredményre jutni.

– mondta Lichy József, az áldozat családjának jogi képviselője.

Sok a találgatás, de van, ami biztos

B. László, a gyilkossággal gyanúsított férfi VV Fanni eltűnésének másnapján visszavitte a bérelt luxusautót a kölcsönzőbe, amiből megpróbálta eltűntetni a vérnyomokat. Nem sikerült. Amikor a kölcsönzőben megkérdezték, mi történt,

a férfi azt válaszolta, elütött egy vadat és betette a csomagtartóba.

Az ismerőse nem hitt neki. Ő volt az, aki felhívta a rendőröket, akik elfogták B. Lászlót. Aztán a nyomozás során kiderült, hogy B. László két nappal az után, hogy Fanni eltűnt, arra keresett rá a telefonján, hogy melyik országból nincs kiadatás Magyarországra. Egy Közép-Amerika keleti partján, a Karib-tenger mellett lévő kis ország, Belize fővárosát szemelte ki, ahol szabad szobákat keresett 2017. november 30. és december 30. közötti időszakra egy fő számára.

Megszületett az ítélet

A Fővárosi Főügyészség 2019 októberében emelt vádat az akkor 35 éves, dunaújvárosi férfival szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. A Fővárosi Törvényszék 2022. július 13-án

B. Lászlót életfogytig tartó fegyházbüntetésre

és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 25 év elteltével bocsátható majd feltételes szabadságra. A bíróságon ugyanis bebizonyították, hogy a férfi anyagi helyzete 2017-ben megromlott, de költekező életmódját nem akarta feladni, ezért kereste a lehetőséget, hogy pénzhez jusson. A valóságshow-ból ismert és örömlányként jól kereső fiatal nő ismerősén keresztül megtudta, hogy a nő a lakásán sok pénzt tart, amit plasztikai műtétre tett félre.

B. László a bíró előtt 2020 január 7-én Fotó: Polyák Attila - Origo

2017. november 20-án a hirdetésekben szereplő telefonszámán kapcsolatba lépett a fiatal nővel, aki este fogadta a lakásán. A férfi a nő értékeinek, pénzének megszerzése érdekében erőszakos volt, megtámadta a nőt, aki már a helyszínen meghalhatott. VV Fanni holtestét és a kézi táskáját, illetve egy női ruhákkal telerakott bőröndöt a mélygarázsban lévő bérelt autójához vitte. Az autó hátsó ülésére tett be mindent. Azt a látszatot akarta kelteni, hogy a nő elutazott.

Később a fővárosban egy elhagyatott helyen megállt, ahol a holttestet áttette a csomagtartóba.

Másnap reggel a szalkszentmártoni bányatavak közelében a Duna-partra hajtott és a holttestét a Dunába dobta, amely azóta sem került elő. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész fellebbezett. Azt kérte, hogy a szabadságra bocsátás lehetőségét egy későbbi időpontra tegye, míg B. László és védője felmentésért, illetve a határozat hatályon kívül helyezése érdekében jelentettek be fellebbezéseket. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban nyújtotta be súlyosításra irányuló fellebbezését fenntartó indítványát a Fővárosi Ítélőtáblához. VV. Fanni ügye másodfokon folytatódik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!