Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia is közvetlenül és súlyosan érzi a háború és a migráció hatásait

Vágólapra másolva!
Magyarország és Szerbia egyszerre érzi közvetlenül és súlyosan a saját bőrén az ukrajnai háború és az illegális bevándorlás hatásait, ezért mindkét fél a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában érdekelt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerb kollégáját fogadta kedden.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ivica Daciccsal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Magyarország és Szerbia sorsközösségét hangsúlyozta, rámutatva, hogy

ezen két fontos biztonsági kihívás kevés más országot sújt egyszerre hasonló mértékben Európában.

A szomszédság és a földrajzi közelség miatt a háború biztonsági hatásai, illetve a szankciók gazdasági és energiabiztonsági hatásai közvetlenül érintenek mindkettőnket - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a nyugat-balkáni útvonalon erősödő migrációs nyomás is közvetlenül érinti a két felet.

- fogalmazott.

Sem a magyarok, sem a szerbek nem felelősek ezért a háborúért, de annak árát mindkét nemzet fizeti - tette hozzá.

- húzta alá.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a kétoldalú együttműködésből mindkét fél sokat profitál, amit az is mutat, hogy a magyar-szerb kereskedelmi forgalom tavaly 75 százalékkal nőtt, óriási rekordot döntve.
Példaként hozta fel, hogy

hazánk "energiabiztonságának záloga" most Szerbiában van,

miután a Török Áramlat az egyetlen, kelet-nyugati irányban 100 százalékos kapacitással üzemelő gázvezeték a kontinensen jelenleg.
Kiemelte:

tavaly 4,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra Szerbián keresztül,

ami a teljes hazai felhasználás feléhez közelít, a másik irányban pedig 438 millió köbmétert szállítottak.
Emlékeztetett, hogy a Török Áramlat építése ellen komoly nyomást fejtettek ki egyes szövetségesek, de az napjainkban sehogy sem lenne kiváltható.

- hangoztatta.
Közölte,

Magyarország kész új infrastrukturális beruházások végrehajtására Szerbia kőolajellátás-biztonságának megteremtése érdekében, illetve a felek öt éven belül megduplázzák a két ország közötti villamosenergia-összeköttetés kapacitását.

A miniszter kitért arra a "Kész átverés show-ra", amelyet "néhány baloldali politikus" folytat, akik "hatalmas csodaként felfedezték", hogy fűtési időszakban csökkent a betárolt földgáz mennyisége, de ez teljesen természetes folyamat.
Leszögezte: a tározók töltöttsége jelenleg az éves felhasználás 42 százalékát fedezi hazánkban, míg az európai átlag mindössze 21 százalék.

- mondta.
Rámutatott, hogy ha a kitárolás üteme csökken, az azért történik, mert az ipar kevesebb földgázt használ fel, nem pedig azért, mert pár hónap alatt óriási szél-, víz- és hőerőművek épültek.

- fogalmazott.
Szijjártó Péter a szerb-koszovói konfliktussal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy

Magyarország a békés megoldásban, a párbeszéd útján létrejövő kompromisszumban érdekelt, ezért is vállalta korábban a NATO koszovói békefenntartó műveletének (KFOR) vezetését.

Úgy vélte, hogy ezen kompromisszumkeresés sikerét veszélyeztethetné, ha különböző európai formációk idő előtt felvennék Koszovót, ezért a kormány nemmel fog voksolni, ha szavaznak arról, hogy Koszovót tagként felvegyék-e az Európa Tanácsba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!