Egy Ukrajnából menekült, háromgyerekes családanya vasárnap hajnalban kiugrott a 8. emeleti lakásból. A házban dolgozó biztonsági őr éppen az épület előtt volt, a hangokra élesen emlékszik.
„A puffanást ezután nyöszörgés, illetve nem sokkal később gyereksírás követte, így közelebb mentem.
Ekkor láttam, amint egy hasán fekvő női test fölé hajol egy gyerek, aki sír, de közben szólítgatja is az anyját... Akkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a nőnek el van törve az összes végtagja, és az arca is csupa vér volt. A nyolcadik emeleti erkélyen kint állt egy másik gyermek, szerintem az anyja után akart ugrani. Azonnal rászóltam, hogy menjen vissza a lakásba, hála istennek be is ment"
– emlékezett vissza a férfi. Ezek után felhívta a 112-es segélyhívót, követte az mentők utasításait, de a nő nem sokkal később meghalt - írja a SZON.hu.
A nő egyik szomszédja ment le a gyerekekért. A férfi úgy tudja, hogy a férje Németországban dolgozik, ott talált munkát.
„A család úgy egy hete költözött ide a 4. szám alá, egyszer-kétszer láttam csak őket, rendes családnak tűntek, fogalmam sincs, mi vezethetett ahhoz, hogy az édesanya három gyermeke mellől levesse magát a mélybe.
Azt is hallottam, hogy Kárpátaljáról menekültek Nyíregyházára, a nő tökéletesen beszélt magyarul
- mondta a biztonsági őr, aki úgy tudja, hogy a gyerekek a nagyszüleikhez kerültek Vásárosnaményba.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!