A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Részegen vezetett jogosítvány nélkül - nem egyszer, hanem rendszeresen

Vágólapra másolva!
Eltiltás alatt vezetett, ráadásul ivott is az a 33 éves napkori férfi, akit két nap alatt kétszer is elkaptak a szentendrei rendőrök. Ki sem józanodva ment kihallgatásra, majd újra autóba ült, és vezetett.
Vágólapra másolva!

A szentendrei járőrök Tahitótfalun állították meg vasárnap este a férfit, mert látták, hogy nincs rajta biztonsági öv, és a kocsin nincs kötelező biztosítás.

Amikor megszondáztatták a sofőrt, kiderült, hogy ivott, ráadásul nincs jogosítványa, azt ugyanis korábban elvették tőle.

Forrás: Police.hu

55 ezer forintra büntették, és másnap reggelre idézést kapott.

A férfi a kihallgatásra pontosan érkezett, mindent beismert, aztán elment. Nem sokkal később azonban újra összefutott a rendőrökkel.

Szentendrén gurult autójával, amikor megállították. Ugyanazzal a biztosítás és bal első világítás nélküli autóban ült, és ismét részeg volt.

Forrás: Police.hu

Ezután újabb kihallgatás, és újabb beismerés következett.

Mint kiderült, miután előző este elköszönt a rendőröktől, egy üveg pezsgőt ivott meg, a már akkor is részeg férfi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!