Bomba van a 10 emeletes a tatabányai panelházban – ezzel hívta egy férfi a rendőröket

telefon
Budapest, 2011. március 18. Egy fiatalember telefonál a Párizsi udvarban, a késő eklektikus stílusban épült, ötemeletes ház földszintjén, a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán. A fedett udvarban az üzletek többsége üres, vagy kiadó. A felvétel 2011. március 5-én készült. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Tegnap este azzal hívta a rendőröket egy férfi, egy 10 emeletes tatabányai ház lépcsőházában három bombát rejtett el. A szakemberek átkutatták a házat, de bombát nem találtak. A férfit viszont két óra alatt elfogták. A telefont is megtalálták nála, amiről a rendőröket hívta.
Vágólapra másolva!

A telefonhívás után a rendőrök, a katasztrófavédők, és a mentősök is kivonultak.

Összesen 53 embernek kellett elhagynia az otthonát, később a szakemberek kutyákkal vizsgálták át az épületet.

Ezzel egy időben keresni kezdték a telefonálót, akit két órán belül elfogtak.

A 22 éves győri férfinél megtalálták azt a telefont, amiről hívta a rendőröket. Azonnal elfogták, és közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak ellene eljárást.

A férfi mindent beismert, a hívást pedig azzal magyarázta, hogy a főnöke nem biztosított neki szállást.

A kutatócsoport robbanószert nem talált. A rendőrség kérte, hogy a férfit gyorsított eljárásban állítsák bíróság elé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!