Hollik István: Gyurcsány kiadta az ukázt

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2023. február 5. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc kiadta az ukázt, hogy a dollárbaloldal nem szavazhatja meg a békepárti határozatot - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szerdán eljuttatott videónyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Hollik István úgy fogalmazott: "mivel a dollárbaloldalt Gyurcsány Ferenc vezeti, ne legyen kétségünk, hogy így is fognak tenni".

Teszik ezt annak ellenére, hogy a magyar emberek békét akarnak - jegyezte meg.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: pénteken, amikor a dollárbaloldal majd nemet mond a békepárti határozatra, ismét bizonyítja, hogy a dollárokért cserébe hajlandó a magyar emberek többségével is szembemenni. A magyar nemzeti érdek képviseletében vagy Magyarország megvédésében a dollárbaloldalra nem lehet számítani - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc, a dollárbaloldal vezére Forrás: MTI/Kovács Attila

Azt mondta, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke már nyíltan ír és beszél arról, hogy azon dolgoznak itthon, de elsősorban Brüsszelben, hogy Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozzák. "Azaz saját hatalmi törekvéseik eléréséhez szándékosan kárt akarnak okozni Magyarországnak" - hangoztatta Hollik István.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!