Biden embere, David Pressman elindult: a szétesett dollárbaloldalt fegyelmezi

Vágólapra másolva!
Átvette az irányítást a magyarországi baloldal felett Joe Biden embere, David Pressman. A nagyköveti protokollt teljes mértékben felrúgva mára Pressman intéz mindent az Amerikából finanszírozott baloldalon: Szegeden összeboronálta Gyurcsányt és Botkát, míg Pécsett a belháborúval küzdő baloldalon próbál rendet tenni. Biden embere az elmúlt hónapokban magyar bírókat rendelt magához, valamint plakátkampányt is indított, hogy belesodorja az országot a háborúba, és megpróbálta az antiszemita Gyöngyösi Mártont is rehabilitálni.
Vágólapra másolva!

Mára mindenki előtt teljesen világos lett, hogy Joe Biden embere, David Pressman nem egy szokványos diplomata, hanem a magyar baloldal parancsnoka lett, miközben a legfőbb célja, hogy megváltoztassa a magyar kormány békepárti álláspontját. Pressman hétfőn a baloldal egyik bástyájába látogatott, hogy parancsokat adjon a teljesen szétesett pécsi városvezetésnek.

David Pressman Pécsett testőrök gyűrűjében fotó: Laufer László/bama.hu

Mindezt bizonyítja, hogy hirtelen titkosították Pressman látogatását a Pécsi Tudományegyetemen. Az amerikai nagykövet az Emberség Erejével Alapítványhoz látogatott el a Citrom utcába, majd a negyedórás találkozó után az Irgalmasok utcáján az egyik Jókai téri étterembe ment, testőrök gyűrűjében. A nagykövet az ebédet követően átsétált a városházára, ahol Pécs baloldali polgármestere, Péterffy Attila fogadta. Az egész látogatás valószínűleg ezért a találkozóért jött létre: Pécsett ugyanis összevesztek a baloldali pártok, és ahogy Szegedre is egységet teremteni ment Pressman, úgy Pécsre is. A városházán tett látogatása után az amerikai nagykövet egyébként a Nemzeti Virológiai Laboratóriumba hajtatott a Pécsi Tudományegyetemre.

Pressman hónapok óta próbálja elérni, hogy Magyarország változtassa meg békepárti álláspontját, és szálljon be az ukrajnai háborúba. Az amerikai nagykövet már kinevezése előtt is mindenféle konkrétumok nélkül folyamatosan támadta a kétharmados többséggel megválasztott magyar kormányt. Mindezek mellett folyamatosan utasítja és ellenőrzi az Amerikából finanszírozott dollárbaloldalt, amely az amerikai érdekeket képviseli.

Biden embere, Pressman beavatkozott a független igazságszolgáltatásba is

Nem a pécsi látogatás volt az első alkalom, hogy Pressman nyíltan beavatkozik a magyar belpolitikába. Még tavaly októberben rendelt be magához két kormányellenes bírót. Pressman, aki Biden embere, a Twitteren számolt be arról, hogy találkozott két magyar bíróval, Matusik Tamással és Vasvári Csabával, akik nem mellesleg az Országos Bírósági Tanács (OBT) tagjai is. Az ügy rendkívüli botránynak számít, hiszen információk szerint az ügy bírósági körökben megütközést keltett, nehéz másként értékelni az esetet, mint durva beavatkozás a magyar igazságszolgáltatásba. A két bíró ráadásul megsérthette a bírói Etikai Kódexet is, így jogos a követelés többek részéről: azonnal le kell mondaniuk.

Pressman magyar bírókat is magához rendelt Forrás: Origo

Az ügyben megszólalt Varga Zs. András, a Kúria elnöke, és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is kifejtette véleményét az Origónak. A Századvég jogi szakértője arról beszélt, hogy a bírói függetlenségből fakadóan, a bírói szervezet arra jogosított testületei foglalhatnak állást abban a kérdésben, hogy az Alaptörvény, a törvényi rendelkezések és az etikai szabályok fényében egyáltalán jogszerű találkozónak minősíthető-e az OBT két tagjának látogatása és tárgyalásai az Egyesült Államok budapesti nagykövetével.

Az ügy tekintetében különösen érdekes, hogy az amúgy ilyen típusú botrányokra érzékeny baloldali sajtó, sőt a bíróságok függetlenségét rendszeresen féltő TASZ, Helsinki Bizottság és a többi NGO is hallgatott.

Pressman hozhatta össze a Botka-Gyurcsány szövetséget

Idén március végén pedig egynapos látogatást tett Szegeden David Pressman. A városházán Botka László polgármester fogadta, de felkereste a Motiváció Tanodát, a Deák-gimnáziumot, az SZTE-t és a zsinagógát is.

Fontos megemlíteni, hogy egy nappal a nagykövet látogatása után Gyurcsány Ferenc a DK kihelyezett frakcióülésének ürügyén látogatott el Szegedre, amikor is bejelentette: a Demokratikus Koalíció Botka Lászlót támogatja a városban. Az összefüggés egyértelmű: Pressman személyesen utasíthatta Botka Lászlót, hogy álljon az öt éve őt megpuccsoló Gyurcsány Ferenc szolgálatába.

Pressman utasította a békülésre Gyurcsányt és Botkát? Forrás: Origo

Beleszólna a magyar belpolitikai viszonyokba

A nagykövet azzal is jelentősen túllépte a hatáskörét, hogy megpróbál beleszólni a magyar belpolitikai viszonyokba. Ennek a legdurvább példája volt, hogy még április 6-án Pressman nyilvánosságra hozta, hogy a zsidó húsvét első napján Széder-estet tartott a nagykövetségen. A botrányt az okozta, hogy az est - nyugodtan mondhatjuk - díszvendége Gyöngyösi Márton, a Jobbik antiszemita elnöke volt. Azért mondhatjuk ezt, mert Pressman négy képet közölt az estéről, abból - rajta kívül - egyedül Gyöngyösi látszott három fotón is. Ráadásul Pressman arra is ügyelt, hogy egyrészt Gyöngyösit szembe ültesse a Mazsihisz elnökével, Heisler Andrással, másrészt, hogy olyan fotót is közöljön, amelyen ők hárman látszanak.

David Pressman Heisler Andrással és Gyöngyösi Mártonnal Forrás: twitter


Mindenki több hangszeren próbál játszani a kormánnyal szemben, mert a korábbi kísérletek felsültek - mondta Boros Bánk Levente az Origónak.

Már korábban is a külföldi szereplők Márki-Zay Péterre tettek, és elbuktak vele. Most van idejük az amerikaiaknak, mert 2024-ben lesz egy helyosztó az ellenzéki oldalon, majd pedig 2026-ban egy esélyesebb kihívóval próbálnak kiállni a kormánypártokkal szemben (már amennyiben akkor még demokrata elnöke lesz az Egyesült Államoknak, hiszen jelenleg Donald Trump a legesélyesebb jelölt).

MOST MINDENKI AZON SPEKULÁL A NEMZETKÖZI TÉRBEN, HOGY KIRE ÉRDEMES TENNI A KORMÁNYELLENES OLDALON

- tette hozzá. Nem adták fel azt, hogy különböző belpolitikai szereplőket, pártokat, mozgalmakat, politikusokat támogassanak, emeljenek ki, hátha sikerül nekik, mert 13 éve egyetlen próbálkozás sem vezetett eredményre - mondta az elemző.

Pressman választhatta ki Gulyás Mártont

Nem szokványos egy nagykövetségtől az sem, hogy plakátkampányt indít. Még a múlt héten derült ki, hogy amerikai pénzből indított kampányt a nagykövetség, amely a magyar kormány azonnali tűzszünetre és békepártiságra épülő álláspontjának ellensúlyozását célozza.

Időközben kiderült, hogy Pressman választhatta ki Gulyás Mártont is arra az Egyesült Államok kormánya által meghirdetett és finanszírozott ösztöndíjra, amelyen a szélsőbaloldali aktivista jelenleg részt vesz. A hivatalos ismertető szerint az amerikai sajtóban követett praktikákról szóló ösztöndíjat az elmúlt években számos másik magyar baloldali politikus, aktivista és újságíró megkapta, köztük Ficsor Ádám, Bajnai Gordon egykori titkosszolgálati minisztere.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!