Példátlan baloldali gyalázkodás a pápa ellen
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/tZUQq5QeF8zvtSf5zYKPYwXMux7rUkFy-K4RFk0r2v0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmMTI5OGM1ZDVkYjQ5ZjM5NjNmMzMxZGE1OTE1MDU3.webp)
„Én azt gyanítom, a pápa maga sem hisz már régóta. Túl okos, túl művelt hozzá. Raniero Cantalamessa bíboros, XVI. Benedek apostoli prédikátora állapította meg, hogy az ateizmus a tanultak luxusa, azoké, akik a tanulásnak szentelhették életüket. A pápa ezek közé tartozik. A többieknek marad a vakhit" - ezt írta ki a személyes hazugságaival lebukott Szauer Péter lapjának, a hvg-nek a dolgozója a pápa Magyarországra érkezésének napján.
Később sikerült ezt fokozni, amikor úgy fogalmazott, hogy „jó embernek lenni hit nélkül is lehet. Azt hiszem, ennek Ferenc pápa a legjobb példája."
Majd boncolgatva annak kérdéskörét, hogy a mi is valójában a mi küldetésünk az isteni tervben, arra a következtetésre jutott: „Bebizonyítani, milyen szar hely is lehet egy ország, amely keresztényként ünnepelteti magát. Hogy nem Istenen múlik, hanem rajtunk".
Nem ez volt az első alkalom, amikor Tóta W. otrombán provokált a Szentatyával kapcsolatban. 2005-ben a régi Indexen nagypapaforma öregembernek nevezte II. János Pál pápát, aki éppen aznap halt meg.
Tóta W. Árpád jelenleg a dollármédia egyik lapjának, a hvg-nak az újságírója, Gyurcsány Ferenc támogatójaként ismert a közvéleményben.