A Magyar Nemzet információi szerint egy embert gyanúsítottként hallgatott ki a május 19-én erőszakba torkollt diáktüntetés miatt indult nyomozásban az ügyészség.
Ahogy azt korábban megírtuk, a baloldali politikusok által felhergelt és irányított tömeg a Lendvay utcai Fidesz-székház felé indult, ahol többen a rendőrökre támadtak.
Előkerült többek között teli sörösdoboz, valamint fém termosz és vascsavar is. Emellett horgászbottal és törött zászlórúddal is szurkálták a rendőröket. A néhány száz ember folyamatosan, összehangoltan próbálta meg áttörni a rendőrsorfalat.
A rendőröknek az események során összesen négy embert kellett kiemelniük a tömegből, őket a saját testi épségük védelmében húzták be a sorfal mögé, mivel nekipréselte őket a tömeg a rendőrsorfalnak. Ellenben két embert elfogtak, akik füstgyertyát is dobtak a rendőrök közé. Őket a rendőrök feljelentették az ügyészségen.
Mindezekkel összefüggésben Tényi István is a hatóságokhoz fordult. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korábban azt közölte, hogy az alárendeltségükbe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség
hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást.
Az ügynek már van egy gyanúsítottja - közölte az ügyészség a lappal, azonban további információt a nyomozás érdekeire tekintettel a KNYF nem adott.
Ide tartozik, hogy a Központi Nyomoz Főügyészség ma egy közleményt is kiadott, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni.
Hozzátették, hogy ezzel ellentétes álláspontot a közelmúltban egyetlen, nem jogerős bírói döntés fogalmazott meg (Fekete-Győr András büntetőpere – a szerk.), ami nem egyezik az általános bírósági gyakorlattal, és amellyel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be.
A főügyészség emellett hangsúlyozta, hogy
hivatalos személy elleni erőszakot valósít meg a gyülekezés során tárgyak dobálása a rendőrökre vagy a rendőrök felé, a rendőr megütése, megrúgása, meglökése, különböző tárgyakkal való fenyegetése, más tüntetők szándékos rátolása a rendőrsorfalra, vagyis minden olyan erőszakos vagy fenyegető magatartás, amely a rendőrség feladatának ellátását akadályozza.