Szijjártó Péter: Háromféle válság is sújtja a világot az ukrajnai háború miatt

SZIJJÁRTÓ Péter; KONAKOVIC, Elmedin
Szarajevó, 2023. március 22. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Elmedin Konakovic boszniai külügyminiszterrel a szarajevói tárgyalásait követő sajtóértekezleten 2023. március 22-én. MTI/EPA/Fehim Demir
Vágólapra másolva!
Tripla - energetikai, élelmezésbiztonsági és gazdasági - válság sújtja a világot az ukrajnai háború miatt, amelyet a brüsszeli intézkedések csak tovább súlyosbítanak, s a megoldást egyedül a béke hozhatja el - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a fejlesztési ügyekkel foglalkozó európai uniós tanácsülést követő sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az ukrajnai háború árát az egész világ fizeti, és az energiaellátási, élelmezésbiztonsági és gazdasági krízis hatásai súlyosbodnak, ezek közül legalább kettő 94 országot sújt az ENSZ szerint.

Rámutatott, hogy bár az energiaárak stabilizálódtak, de a korábbinál jóval magasabb szinten, az infláció és a kamatlábak emelkedése pedig jelentős növekedési potenciáltól fosztott meg számos országot, így hazánkat is.

Beszélt az élelmiszerellátási válságról is, amely szavai szerint súlyos biztonsági kockázattal jár, ugyanis épp a legsérülékenyebb helyzetben lévő afrikai és közel-keleti államokat sújtja leginkább, s így erőszakba torkollhat, a terrorveszély erősödéséhez vezethet, majd így végső soron újabb bevándorlási áradatot indíthat.

Márpedig egy újabb masszív migrációs hullámot Európa a jelenlegi állapotban nem volna képes kezelni - figyelmeztetett.

- jelentette ki.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/EPA/Fehim Demir

Szijjártó Péter ezen "önsorsrontó intézkedéseket" taglalva úgy vélte, hogy korlátozások helyett növelni kellett volna az Európába irányuló energiaszállítást, Brüsszel ráadásul nem segíti, hanem akadályozza a tagállamokat abban, hogy maguk tudják előállítani a szükséges energiamennyiséget, így például nagy a nyomás a nukleáris szankciók elrendelését illetően is.

- közölte.

A gazdaság területét érintve hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok patrióta intézkedéseket léptetett életbe, ezzel szemben az Európai Unió csak további szankciókat.

- fogalmazott.

Az élelmezési válság kapcsán emlékeztetett azon célkitűzésre, amelynek értelmében Európa hozzájárul az ukrajnai mezőgazdasági termékek kritikus fontosságú afrikai és közel-keleti kiviteléhez.

- mutatott rá.

- mondta.

- tette hozzá.

A miniszter arról számolt be, hogy egyeztetnek a megoldásról, és a kormány csak olyan döntést hagy majd jóvá, amely "vízhatlan módon" biztosítja azt, hogy ne lehessen végállomásként exportálni ukrán mezőgazdasági termékeket Közép-Európába.

Megengedhetetlennek nevezte az ukrán gabonadömpinget,

minthogy Ukrajnában egészen eltérő szabályok vonatkoznak a gazdákra, mint az EU-ban, ezáltal olyan verseny alakulna ki, ahol teljesen más feltételek vannak, ami nem korrekt.

- összegzett.

- fűzte hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!