Pakson fogták el a fiatal tengelici lány gyilkosát

Tengelic, gyilkosság, fiatal nő szúrt sérülés, halál, Tolna Vármegye,
Vágólapra másolva!
20 kilométerre a gyilkosság helyszínétől fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint halálra szurkált egy fiatal lányt Tengelicen. Néhány órát tudott csupán menekülni, azután csaptak le rá. A rendőrök, és a terrorelhárítás kommandósai indítottak ellene hajtóvadászatot.
Vágólapra másolva!

A fiatal lányt még hajnalban szurkálták halálra. A férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítanak néhány órával később fogták el – mondta el a Teol újságírójának Komlósi Kiss Anett rendőrségi szóvivő, aki azt is hozzátette, hogy férfi ellen emberölés miatt indult eljárás. A kihallgatása ezekben a percekben is zajlik.

A Teol újságírója azt is megtudta, hogy a gyilkos és az áldozat rokonok, unokatestvérek.

Ahogy azt a lapnak az egyik szomszéd elmondta,

HAJNALBAN ÉKTELEN ORDÍTOZÁSRA RIADT FEL, A HANGOK A SZOMSZÉDBÓL, A GYILKOSSÁG HELYSZÍNÉRŐL SZŰRŐDTEK BE HOZZÁ.

Azonnal sejtette, hogy nagy a baj, ezért hívta a családot, de mint kiderült, a fiatal lány akkor már halott volt.

Egy helyi férfi a Teolnak arról beszélt, hogy a család nagyon zártan élt. Ugyan az utcán rendszeresen találkoztak, látták őket, arról, hogy a házon belül mi zajlik semmit sem tudtak. Az viszont szemmel látható volt, hogy a kislány, akit meggyilkoltak, mindig szomorú volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!