1980 nyarán, egészen pontosan június 9-én reggel fedezték fel a 37 éves ápolónő, L. Györgyné holttestét balassagyarmati otthonában. A kétgyerekes családanya egyik rokona jelentette be a rendőrségen, hogy a nőt holtan találta. Nem sokkal ezután a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság helyszíni szemlebizottságának tagjai már a tetthelyen,
a nagyszobában lévő, „kétfekhelyes" kanapé előtt álltak és a félmeztelen testet nézték.
Az asszony órák óta halott volt. A kihívott orvosnak nem volt nehéz dolga. Az áldozat vágott, szúrt és ütés miatt keletkezett sérülései alapján könnyen megállapította, hogy a nővért megölték:
gyilkosa fejbe vágta, átmetszette a torkát és összeszurkálta.
Teste a kialakított fekhellyel ellenkező irányban feküdt. A közelében találtak egy 10 kg-os súlyzót és egy kést, amelyet lefoglaltak bűnjelként, mivel úgy tűnt, hogy ezekkel ölték meg. Ebben az ügyben a nyomozóknak sem kellett rejtélyeket megoldania, mivel a nő 41 éves férje, L. György mindenről beszámolt az egyik rokonának. Annak, amelyik meggyilkolt feleségét megtalálta.
Az is hamar kiderült, hogy a férfi elmebeteg.
Ahogy már sokadjára, 1980. március 30-án is bekerült a balassagyarmati kórház pszichiátriai osztályára, ahonnan június 8-án, vasárnap reggel „kimenőt" kapott. Ekkor végzett a feleségével. Amikor kérdőre vonta az asszonyt, miért akarja elhagyni, az közölte, nem hajlandó visszavonni a beadott válókeresetet, mert "a férje sem hajlandó megjavulni". Az asszony tudott a férje állapotáról, hiszen a kórház elmeosztályán dolgozott, bár lehet, hogy fel sem fogta, mennyire rosszul volt.
A Nógrád megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó Novák Gyula őrnagy folytatta le a nyomozást a férfivel szemben. Felkérte az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet orvosait, adjanak szakvéleményt a gyilkos éppen aktuális elmeállapotáról, hogy megtudja, beszámítható volt-e a támadás időpontjában.
L. György elmebeli állapotának diagnosztizálása nem volt afféle orvosi egyszeregy, s az a bizonyos súlyosbodás, amely végül is gyilkossá tette — az orvosszakértő megállapítása szerint — csak az utolsó egy évben következett be"
- olvasható a Magyar Rendőr 1981. február 21-i számában.
Dr. Boda Lívia és dr. Szabó Árpád orvosszakértők az előzmények és vizsgálataik alapján arra jutottak, hogy L. György „ölési cselekményét elmekórtani tüneteinek hatására követte el." Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben már azt is megállapították, hogy állapota fokozatosan romlott azután, hogy betegsége 1970 körül kialakult. Kezdetben még csak szorongásos neurózis kórismével kezelték,
1979 tavaszán már megállapították nála a hasadásos elmezavart.
A muzsikus tehát olyan betegségben szenvedett, amely végzetesnek bizonyult felesége számára és kizárta a büntethetőségét.