Este volt már, amikor M. Istvánné bérlőtársa hazaért a budapesti lakásba. Már a folyosón észrevette, hogy a bejárati ajtót felfeszítették, de csak akkor értette meg, hogy betörő járt náluk, amikor belépett és meglátta, hogy az értékek után kutató bűnöző mindent felforgatott. Megpróbált belépni a két oldalról nyitható fürdőszobába, de egyik zárnál sem járt sikerrel, ezért átszaladt a szomszédhoz. Ezután már együtt, a tartalék kulcsokkal próbálták kinyitni a zárt ajtókat. Azt hitték, az idős asszony bent van és rosszul lett, de a rablás miatt értesítették a rendőrséget. Még javában a zárral szenvedtek, amikor megérkezett a járőr. Néhány perc múlva közösen úgy döntöttek, betörik az egyik ajtót.
Az idős asszony bent volt, de már nem élt. A padlón feküdt holtan.
Mivel a helyzet rablógyilkosságnak látszott, a rendőr riasztotta a BRFK életvédelmi és rablási alosztályát és azonnal szemlebizottság indult a tetthelyre. Kiderült, hogy a lakásból több OTP-betétkönyv és valamennyi pénz is eltűnt. A helyszíni szemlével és a holttest boncolásával egy időben elkezdték kikérdezni az asszony ismerőseit, a szomszédait. A helyi körzeti megbízott is sokat segített a szemlebizottság vezetőjének azzal, hogy több potenciális gyanúsítottat megnevezett. Amíg a nyomozók a gyilkos után indultak forró nyomon, az igazságügyi orvosszakértő kijelentette, hogy az asszony halálát fojtogatás okozta.
Az idős hölgy mit sem sejtve lépett be a fürdőszobába, amikor a mögötte lopakodó fiatalember a nyaka köré tekerte a kezében lévő kendőt, és gyilkos erővel szorítani kezdte. A sértett a torkához kapott, de az ereje gyorsan elhagyta, s elernyedt a keze. Az elnehezült test lerogyott a fürdőszoba kövezetére"
– olvasható a Magyar Rendőr 1983. augusztus 6-i számában.
A körzeti megbízott tippje volt az a vízvezeték-szerelő is, akit a gyilkosság előtt nem sokkal azért hívott az asszony, hogy megjavítson pár dolgot. D. Gábort az angyalföldi lakásán találták. Meglepően segítőkésznek bizonyult. Elárulta, hogy napokkal a támadás előtt megismert egy Béla nevű férfit, akit az egyik régi ismerőse mutatott be neki, miután felment vele a szerelő lakására. Egy idő után rájött a szerelő, hogy Béla nem is új ismerős, csak régen látta. Ha nem is egy cellában, de egy időben ültek Márianosztrán. Amikor Béla arról panaszkodott D.-nek, hogy nincs pénze, a szerelőnek eszébe jutott az asszony.
Azt javasolta, törjön be hozzá és hozzon el mindent, amit csak lehet, aztán azt is elmesélte, hogy néz ki belülről a lakás.
Ekkor Béla, „akit tulajdonképpen senki nem ismert -hiszen a férfi, aki felvitte D*hez, az is csak annyit tudott róla, hogy előző este egy közös barátnőjük Rákóczi téri lakásán akadtak össze — kért egy csavarhúzót és egy mappát, majd elindult M*né lakására."
Miután megölte az asszonyt, visszatért a tippadójához, hogy elmesélje, hogy végzett is a feladattal.
Legalábbis félig. A zsákmányt ugyanis ekkor még nem szedte össze. A szerelőnél egy kisebb társaság mulatott ekkor és Béla is ivott egy kis bort, aztán visszament a tetthelyre. Egy kis idő után egy iratokkal, pénzzel és ékszerekkel megrakott bőrönddel állított be, aminek tartalmát a társaság tagjai szétosztották egymás között. Béla azzal hencegett, hogy 8 évet töltött börtönben rablás, garázdaság és lopás miatt, ahonnan „kedvezménnyel szabadult". Egyébként kétgyermekes, nős családapának állította be magát. Ekkor még fogalmuk sem volt a nyomozóknak, ki lehet ez a férfi.
Arra is gondolniuk kellett, hogy sokkal okosabb, mint amilyennek hiszik, és talán álnevet adott meg a cimboráinak.
Megpróbálták kideríteni, valóban szabadult-e akkoriban Béla nevű rab a Márianosztráról. Még a gyilkosság éjszakáján megkapták a választ. Egy bizonyos Z. Béla februárban lépett ki a börtön ajtaján.
A következő lépés volt kikeresni a BM központi lakcímnyilvántartó osztályán az összes harminc év körüli Z* Béla nevű férfi személyi kartonját annak érdekében, hogy megtudják a börtönből szabadult Z* azonos-e a keresett Bélával, és ha igen, hol a bejelentett lakhelye. Ezt a munkát rövid időn belül siker koronázta"
- írták a szaklapban.
Az 1954-es születésű férfi személyes irataihoz csatolták a büntetés-végrehajtási intézet kísérőlapját is. A saját nevét adta meg a saját történetéhez, tehát a nyomozók már tudták, hogy nem a legokosabb bűnöző a vidéken. Mivel nem találták a bejelentett, szolnoki lakcímén, országos körözést adtak ki ellene. Innen már csak egy lépés volt, hogy el tudják fogni. Végül a Komlói Városi és Járási
Rendőrkapitányság munkatársai vették észre a Béke szállóban. Mint kiderült egy „alkalmi ismerőssel" foglalt szobát.
Igazoltatták és bevitték kihallgatásra. Z. Béla közölte, hogy kizárólag egy magas beosztású rendőrrel hajlandó beszélni, úgyhogy átvitték a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályára, ahol megeredt a nyelve. Beismerte, hogy megölte az asszonyt és egy másik gyilkosságról is beszélt. Ekkor már a BRFK vizsgálati osztályán faggatták. Azt is elmondta, hol találják a 71 éves K. Pál holttestét, akivel ugyanúgy végzett, mint az asszonnyal.
Megfojtotta és magára hagyta, miután letakarta egy pokróccal a halott nyugdíjast hetekkel korábban.
Hogy minél később derüljön ki bűnös tette, áldozata lakásának ajtaját bezárta és egy papírt tűzött ki rá kívülről, amelyen ez állt: „Cserkeszőlőbe utaztam Feketénével."
Összeállt a kép a nyomozókban. Az idős nyugdíjas férfihez a felesége tippje alapján indult el Z. Béla, mert ő maga árulta el a gyilkosnak, hogy sok pénzük van otthon. A támadás napján a férfi megint egy társasággal szórakozott, és ivott is, amikor elhatározta, hogy kirabolja az idős házaspárt. Azt mondta a többieknek, hogy hazamegy egy kis pénzért. Elindult a nyugdíjasok lakására azt remélve, hogy csak az asszony van otthon. Nyilván azért, mert az könnyebb áldozat lett volna. A férje nyitott ajtót Z-nek, és elmondta, hogy a felesége két hete kórházban van. Pár percnyi beszélgetés után Béla úgy döntött, megöli a nyugdíjast.
Tarkón vágta és a nyaka köré tekerte a nála lévő zsinórt, amit addig szorított, amíg áldozata meg nem halt.
Amikor ezzel kész volt, három üveg borral kiment a többiekhez. Megint nem hozta el a zsákmányt, csak akkor, amikor visszatért a lakásba. Felkapta a rádiót és a magnetofont, aztán lehúzta a férfi aranygyűrűjét az ujjáról és kisétált. A zsákmányt megszerezte a társaság, úgyhogy ő visszatért, hogy még több értéket hozzon el a lakásból. Az asszony holmijából elvett 5500 forintot, amit elszórakozott. Az első rablógyilkosság után Budapestre utazott, ahol találkozott régi rabtársával, és innen már ismert a történet. A vízvezetékszerelő jó tippet adott egy újabb véres támadáshoz. Már csak egy kérdés maradt hátra.
Mitől lett ennyire brutális egy pitiáner tolvaj?
Z* Márianosztráról való szabadulása után elhatározta, hogy véget vet életének, de többszöri sikertelen öngyilkossági kísérlet után ezen elhatározását megmásítva úgy döntött, inkább olyan súlyos bűncselekményt követ el, amelynek büntetése halál"
- olvasható a lapban.