G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója laudációjában kiemelte, hogy A valahol szabadsága olyan, mintha ez lenne Demeter Szilárd főműve. Mint fogalmazott, a kötetre egyfajta összegző könyvként lehet tekinteni. Az igazán értékes irodalomnak önmagán túlmutató értéke van, ami jelen mű esetében is érvényes – emelte ki. A kötet szerkezetére térve elmondta, hogy számos felhevülés tapasztalható benne, majd pedig ezt egy kiforrott leülepedés követi.
Azért figyelemre méltó ez a könyv, mert nemcsak ráció van benne, hanem emóció is. A mű a 19. század nyelvén beszél, a kor nagy eszméi gondolatai és érzelmei hevítik. Demeter Szilárd a korszak szellemében adja át a mondanivalóját a szülőföldről, a hazáról és a hazatérésről.
A mű egyik sarkalatos pontja az indiánokról szóló fejezet. A fejezet azt a kérdést feszegeti, hogy van egy törzsünk, amelyet a szülőföldhöz tartozás, a hazára találás és a hazatérés érzelmei vezetnek.
Az a fő kérdés, hogy mi is valójában a törzs, milyen a törzshöz tartozni, hogy egy indián hogyan illeszkedik be a törzsbe.
Ez a könyv valójában az elfogultság politikai etikája – emelte ki. Nem kérhetik számon az objektivitást ebben a kérdésben. Vissza kellene állítani az elfogultságot. Mindenki számára fontos kellene legyen a törzs jövője, azok a feltételek, amelyek a törzset alkotják – fogalmazott.
Ez a mi hazánk, a mi életünk, ezek a mi törvényeink, nekünk kell megvédeni. Demeter Szilárd a politikai közösséghez tartozás morálját kívánja megfogalmazni
– fogalmazott G. Fodor Gábor.
Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója elmondta, hogy egy minden tekintetben egyedi könyvről beszélhetünk, amely nem hagyományos, lineáris olvasmány.
A mű központi indián hasonlatára reagálva elmondta, hogy Magyarországon különösen a kommunizmus alatt egyfajta indián romantika volt tapasztalható.
Látható, hogy nekünk magyaroknak fontos az indián párhuzam, az indiánok sokat jelentenek. Az indiánok nomádok, ugyanúgy, ahogy a mi őseink is voltak egykoron.
Mint fogalmazott, a reformkorban Széchenyitől egész Petőfiig volt egy nemzeti konszenzus.
A nemzeti konszenzus az volt, aminek volt kulturális hegemóniája, hogy Magyarország egy magyarul beszélő Magyarország legyen. Most pedig annak kell lennie a konszenzusnak ,hogy ez így is maradjon. Ez pedig Demeter Szilárd missziója
– jelentette ki Békés Márton.
Mint megjegyezte, a könyvben Demeter Szilárd kijelentése, hogy "amerikai bárki lehet, de indiánnak születni kell" egyfajta központi elemként is tekinthető.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a fenti mondást egy székely mondásból kölcsönözte, amely úgy szól: magyar bárki lehet, azonban székelynek születni kell. Az indián identitáselem Ceausescu Romániájában fogalmazódott meg benne először, amikor felmerült a szülőföld, az ország és a haza hármasa.
Egy színmagyar városban, Székelyudvarhelyen született, ahol néhány embert leszámítva mindenki magyar volt egy magyarokat megvető, ellenséges országban. Emiatt pedig nem tudott hazaként tekinteni Romániára. A hazakép úgy szólt, hogy valahol a távolban létezik a hazánk.
Az egzisztenciális tapasztalatom az, hogy a Ceausescu-korszakban volt egy erős anyanyelvi kultúra, ami minden történés dacára megtartotta a magyarságot, ez tette túlélhetővé a kommunista rendszert
– emelete ki Demeter Szilárd.
Éreztem, hogy itt élek a szülőföldemen, a székelyek erős ezer éves tudatával egy ellenséges országban, és tudom, hogy van egy hazám.
A magyarországi magyarok és a külhoni magyarok közeledése a kommunizmus után sem volt zökkenőmentes a gyalázatos december 5-i népszavazás eredménye miatt. Erdélyből pedig Magyarországra költözve az volt számára a kérdés, hogy itt van ez az ország és tudja-e hazaként szeretni, amit úgy szeretett hazaként, hogy nem ismerte teljes valójában. Itt kezdett összeállni a szülőföld, a haza és az ország hármasa – ismertette Demeter Szilárd.
Elsődleges módon a saját kultúránkkal kell foglalkoznunk, mert ez egyedi, ez van nekünk és ezt kell megőriznünk.
Mint fogalmazott, ezt nem lehet értéksemlegesen végezni, hanem teljes odaadással, elfogultsággal kell szemlélni a kérdést.
Ez az, ami bennünket megtart, mivel végig az identitás körül forgunk. Fogalmazhatunk úgy, hogy az én identitásom sokféleképpen manifesztálódik, de én egy székely indián vagyok. Beleszülettem ebbe a kultúrába, a magyar kulturális kódrendszerbe, egy magyar bennszülött vagyok. Nem szeretnék más lenni, nem akarom, hogy ebből kibillentsenek. Egyfelől a törzsemet 1100 éven keresztül túlélővé tettem, másrészt engem is fenntartott egy ellenséges környezetben. Miért cserélném le?