A mécseseket pont annak a háznak a kapujához tették le, ahol a múlt héten csütörtökön Sz. Szilárd halálra késelt egy fiatal rendőrt, két másikat pedig megsebesített. A mai napig többen, nem csak rendőrök, hanem civilek is kimennek a helyszínre, hogy leróják a tiszteletüket a meggyilkolt rendőr előtt.
A közelben lakók közül többen is félnek a rendőrgyilkosság óta. Mint kiderült, ha ki kell lépniük a lakásból, inkább kerülőutat választják.
Munkába járáshoz inkább a metrót és ezzel a kerülőutat választom, csak hogy ne kelljen ott várnom a villamost, ahol a rendőrgyilkos vére folyt"
– mondta a Borsnak egy nő, aki a környéken él, majd hozzátette, hogy a fiának a közelben van a kedvenc játszótere, de nem tudja, oda fognak-e járni a történtek után. Amikor a lap munkatársai a helyszínen voltak, láttak egy síró rendőrnőt, aki egy barátjával virágot az emlékhelyre.
Ahogy azt korábban megírtuk, csütörtökön éjjel azért riasztották a rendőröket egy Lecke utcai társasházhoz, mert egy örjöngő férfi betörte a szomszédja ajtaját. Sz. Szilárd intézkedés közben a három rendőrre is rátámadt egy késsel.
Az egyiket combon, a másikat vállon, a harmadik társukat, Baumann Pétert pedig szíven szúrta.
A szíven szúrt rendőr a kórházban meghalt. A támadót a másik két megkéselt rendőr vette üldözőbe, és a közeli villamosmegállóban utolérte. Itt leadtak egy figyelmeztető lövést, de a rendőrgyilkos nem állt meg és nem adta meg magát. Az egyikük lábon lőtte, de még ez sem állította meg a kiabáló férfit. Csak azután tudták elfogni, hogy elesett, amikor a sínekről felugrott a peronra. A rendőrgyilkos a kihallgatása közben mindent tagadott és panaszt tett a gyanúsítás ellen. A hatóságok a kórházból nem börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe vitték a férfit. A halálra szúrt Baumann Péter februárban lett volna 30 éves. Temetése január 26-án lesz Mátészalkán.