Szijjártó Péter: Három magyar konzul is jelen lesz a Cukaricki-Ferencváros futballmeccs helyszínén
![Szijjártó Péter](https://cdn.origo.hu/2024/02/81sRPCMWC3rVsY1QBGF7-NGOn52wzUsi8oQS3Z4ypZQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA0YTkyY2VmZjA4MzRjYTQ5Yzk1OTc0N2MyZThjNTky.webp)
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy
szokás szerint elrendelték a konzuli jelenlétet, hogyha adott esetben valaki bajba kerül, akkor kollégái azonnal tudjanak segíteni.
"Három konzul kollégám lesz jelen a stadionban, két konzulunk pedig a Röszke-Horgos határátkelőhelyen már most, reggel 6 órától, annak érdekében, hogy segítsék a tervezett szurkolói konvoj áthaladását" - közölte.
"És ugyanígy, akik majd visszafelé jönnek autóval, arra számíthatnak, hogy szintén két konzul kollégánk segíti majd az átlépésüket" - tette hozzá.
Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy
mind a határátkelőhelyen, mind pedig a mérkőzés helyszínén kifejezetten alapos rendészeti átvizsgálásra kell számítani.
Tájékoztatása szerint ez a határon főleg a konvojban, illetve autóbusszal érkezőket érinti majd.
"Ha ne adj' Isten, bárki bajba kerülne, akkor egyrészt a helyszínen lévő konzulokhoz lehet fordulni, másrészt pedig lehet hívni a +381 62 177 5580 ügyeleti telefonszámot" - mondta.