Jó lehetőségnek nevezte erre a református iskolákat és az állami iskolákban végzett hitoktatást, ahová többségében az egyházzal kapcsolatban nem lévő fiatalok járnak, akik kíméletlenül felteszik az őket foglalkoztató vagy a médián keresztül az egyházi iskolákba, hittanórákra is beszüremlő kérdéseket. Ez "bennünket napi szinten arra indít, hogy átgondoljuk a válaszainkat, és azt, hogy ugyanúgy kell-e azokat elmondani, mint 150 évvel ezelőtt" - fogalmazott.
Az elmúlt hónapokban az eutanáziáról kibontakozott vitában Balog Zoltán úgy foglalt állást: "azt szeretnénk, ha a törvényi szabályozás életpárti maradna a haldoklás tekintetében is". Az államnak nemcsak szabályozni, hanem biztosítani is kell az emberhez méltó meghalás feltételeit, ahol erre az érintett családok nem képesek.
Ebben pedig van tennivalója az államnak és az egyháznak is, mert Magyarországon kevés a hospice, az a hely, ahol a palliatív ellátás során nemcsak a fizikai fájdalom enyhítésére koncentrálnak, hanem a lelkire is, ezért biztosított a hozzátartozó, a lelkipásztor és a pszichológus jelenléte.
Abból nem engedhetünk - szögezte le -, hogy Isten adja nekünk és ezért csak ő veheti el tőlünk az életet vagy neki adhatjuk vissza.
De adósságunk és feladatunk ezt úgy elmondani, hogy közben előttünk van a szenvedő ember.
"Ezért tartottam fontosnak, hogy az eutanázia jogi lehetőségét kezdeményező Karsai Dánielnek személyes levelet írjak, melyben az együttérzésem kifejezése mellett próbáltam megvilágítani az általunk vallott keresztyén álláspontot" - fogalmazott.
Önmagában az igazságot kimondani még kevés. Olyan szeretettel kell kimondani azt, ami keresztyén hitünkből következik, hogy az ne ítélkezés, megbélyegzés legyen.
Az egyház lelkipásztorai, önkéntesei, az orvosok, ápolók mély együttérzéssel fordulnak a haldoklóhoz, miközben mások azt a képet erősítik a társadalomban, mintha az egyház életidegenül, irgalmatlanul szajkózná a hittételeket és azokból nem lenne hajlandó engedni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre 
