Koltay András: Ma bárki szabadon elmondhatja a véleményét

Vágólapra másolva!

Korunkban a megváltozott médiafogyasztási szokások és a médiapiac gyors átalakulásának köszönhetően egyre több kihívással szembesül a közönség. Előtérbe került a gyermekvédelem kérdése is, mivel a rengeteg új kommunikációs csatorna miatt könnyebben juthatnak veszélyes tartalomhoz a gyerekek. Azonban ha tudatosan használják ezeket, akkor rengeteg előnye is megmutatkozik az átalakult, modern, gyorsan változó médiapiaci környezetnek. A digitális innovációval párhuzamosan szükséges az is, hogy a szülők és a gyerekek ismerjék a tudatos médiahasználatot. A sajtó- és szólásszabadság kérdése ma Magyarországon, az 1990-es évek médiapiaci környezete, a digitális innováció és a közösségi oldalak önkényes megnyilvánulásai - erről is beszél az Origónak adott interjúban Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.

Szecsődi Barna

Vágólapra másolva!

média médiafogyasztás Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Koltay András gyermekvédelem digitális fejlődés hírközlés sajtószabadság technológiai fejlődés Twitter innováció

Egy személyes kérdéssel indítanék. Miért pont a médiajog és a szólásszabadság kérdésköre a fő szakterülete? Hogyan alakult ez így?

A magyar történelem és irodalom iránti érdeklődésem kezdetektől fogva nagyon erős volt, sokáig úgy gondoltam, hogy magyar-történelem szakos bölcsészdiplomát fogok szerezni. Nem így lett, de ilyen érdeklődéssel, ha valaki nem bölcsész, akkor nagy valószínűséggel jogász lesz. Igyekeztem is olyan szakterületet választani, ahol ezen érdeklődésem kamatoztatható. A kutató számára a jogrendszer által megtett út az érdekes, és nem az éppen hatályos jogszabályok tartalma. A szólásszabadság jogának vizsgálata is, annak történelmi és társadalmi fejlődésének kontextusában érdekes igazán. Valószínűleg ez vonzott erre a területre.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Mit gondol a független-objektív média és sajtó ideájáról?

Ez a kérdés is olyan, amelyre kizárólag a történelmi-kulturális hagyományaink ismerete mellett lehet megalapozott választ adni. Fontos hangsúlyozni, hogy több európai országhoz hasonlóan Magyarországon sem alakult ki történetileg jelentős és befolyásos független újságíróréteg vagy média. Ugyanakkor, amíg egy német, francia, brit lapról vagy más médiumról mindenki tudja, hogy milyen világnézetet képvisel és a politikai erőtérben hol helyezkedik el, addig mi magyarok rendszeresen szembesülünk azokkal a magyar nyilvánossággal szemben megfogalmazott – leginkább külföldről jövő – kritikákkal, amelyek szerint kétféle újságíró és kétféle médium van. Az egyik, amely szimpatizál a kormányzat törekvéseivel, a másik pedig az, amely független.

Azt gondolom, hogy akik ma függetlennek nevezik magukat, azok sokkal inkább a kormányzat törekvéseit antipátiával figyelő, attól eltérő ideológiát, világnézetet vagy politikai meggyőződést képviselő médiumok, mintsem középen álló, semleges krónikások, tisztelet a kivételnek. Ebből a szempontból a politikai küzdőtér tükröződik vissza a nyilvánosságban is.

Bel- és külföldön egyaránt rengeteg kritika éri a magyar médiakörnyezetet, a magyar média-és sajtószabadságot. Ön szerint milyen a jelenlegi helyzet ma Magyarországon a kérdéskörben?

A kérdés megválaszolásakor fontos kiindulópont az a megállapítás, amely szerint a média, a médiaszabadság és a médiafelügyelet kérdése egyértelműen politikai kérdés és probléma Európa-szerte, és ez mindig is így volt. Ezért inkább apátiával és némi beletörődéssel fogadom azokat a kritikákat, amelyek többsége nem ténybeli alapokon nyugszik, hanem „független" szakértők elfogult véleményén. Az ilyen véleményekkel szemben mindig felhívom a figyelmet arra is, hogy a történelmi folyamatokból nem lehet kiragadni egy pillanatnyi állapotot. Menjünk vissza az időben és nézzük meg, hogyan is alakult a magyar nyilvánosság helyzete a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtizedben. Ha vissza tudnánk forgatni az idő kerekét, a kritikusok is láthatnák, hogy a magyar nyilvánosság milyen súlyosan egyoldalú volt a '90-es évek első felében, az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársai többségükben a rendszerváltás előtti időszak garnitúrájához tartoztak, de új kedvenc pártot is választottak maguknak a rendszerváltás forgatagában

Ennek eredményeként pedig az első szabad választásokat követően megalakult Antall-kormánynak azzal a súlyos következménnyel kellett szembesülnie, hogy nincs tere a nyilvánosságban, és az első pillanattól kezdve olyan médiaössztűzbe került, amely minden jószándékú kormányzati törekvését gyakorlatilag ellehetetlenítette.

Az ezzel kapcsolatos problémafelvetésekre pedig akkoriban érdekes módon az a cinikus válasz született, hogy a médiapiac egy szabad piac, és akinek média kell, az vegyen magának. Lehetnek a mai közéletben még mindig olyan szereplők, akiknek a fülébe cseng ez a jótanács.

A technológiai fejlődés természetszerűleg változtatta meg a korábbi helyzetet, hiszen ma már a média és a politika viszonya eleve nem tud ennyire egymásra utalt lenni, a technológia pedig nagyon könnyen lehetővé teszi újabb médiumok létrehozását.

Ennek köszönhetően sokkal több televízió és rádió működik, a nyomtatott sajtó hatása ugyan visszaszorult, de az internet bárki számára lehetővé teszi a nyilvánosságba való belépést. A technológia így bizonyos értelemben kikényszeríti a sokszínűséget, bárki szabadon elmondhatja a véleményét, és mindenki számára adott a lehetőség, hogy hozzáférjen releváns információkhoz.

Milyen a magyar nyilvánosság és médiaegyensúly Magyarországon?

Tavaly év végén adtunk ki egy médiapiaci jelentést, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a magyar közönség túlnyomó része egyszerre több médiumtípus termékeit is fogyasztja. Ez azt jelenti, hogy a napirenden lévő ügyekről alkotott véleményüket jellemzően különböző mozaikdarabkákból állítják össze. Az pedig döntően az egyéni erőfeszítések mértékétől függ, hogy az egyén mennyire megalapozott és sokszínű vélemények ütköztetése nyomán alakítja ki saját személyes álláspontját egy adott üggyel kapcsolatban. Ez kétségkívül fáradtságos feladatot ró a közönségre.

Mint ismert, a Twitter-aktákból kiderült az, hogy a big tech cégek önkényesen járnak el. Elég csak Donald Trump kitiltására gondolnunk vagy arra, hogy az algoritmusokat úgy alakítják, hogy bizonyos világnézetű embereket és médiumokat hátrány érje. Jelen esetben a Hatóság milyen lépéseket tehet?

Nagyon érdekes, ami a Twitter-aktákból kiderült, mert visszaigazolja a korábbi vélelmeket. Amikor Trump elnököt kitiltották a különböző közösségi felületekről, akkor az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy a magukat korábban a nyilvánosság semleges szereplőinek beállító szolgáltatások valójában nem is semlegesek.

Trump elnök kijelentései nem sértették a szólásszabadság határait, ennek ellenére a kitiltás mégis megtörtént. A Twitter-aktákból az derül ki, hogy milyen elképesztő gondolkodás és bonyolult vezetői döntéshozatal vezetett el akár Hunter Biden ügyének a nyilvánosság előli elzárásához, akár Trump elnök kitiltásához. Világossá vált, hogy oly módon működnek ezek a platformok, mintha médiaszerkesztőségek lennének.

Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy hol vagyunk már attól az elképzeléstől, hogy a platformok semleges szereplők, amelyek kizárólag technológiai szolgáltatást nyújtanak? Mindez egyébként a magyar nyilvánosság vonatkozásában sincs másként, a hazai nyilvánosság szereplőit is lehet korlátozni, ha nem is feltétlenül kitiltással, de például egyes vélemények elsüllyesztésével, háttérbe szorításával.

Bonyolítja a helyzetet, hogy ezek a szolgáltatók nem tartoznak a magyar joghatóság alá, vagyis a magyar hatóságnak nincs közvetlen beavatkozási lehetősége.

Erre kíván reagálni az a tavaly októberben megjelent uniós rendelet, amely lehetőséget fog biztosítani arra, hogy más országokban letelepedett cégek esetében az NMHH eljuttassa a panaszokat az adott ország hatóságaihoz. A végső döntéseket viszont jellemzően Írországban vagy az Európai Bizottságban fogják meghozni.

Milyen eszközökkel valósítható meg a tudatos médiafogyasztás és a tudatos használat?

Meggyőződésem, hogy a tudatos médiafogyasztás- és használat tekintetében a gyermekek elsődleges szocializációs tereinek – mint a család és az iskola – továbbra is meghatározó szerepük és egyben felelősségük van. Amíg a digitális média előtti világban a gyermekek elsődlegesen a családban és az iskolában sajátították el az őket a világban eligazító tájékozódási pontokat, addig ma már ez másként van, így ez még inkább felértékeli a családból és iskolából érkező impulzusok jelentőségét. Első lépésként ezért fontos megerősíteni a médiaműveltségre, a médiaértésre, és a médiatudatosságra vonatkozó állami célkitűzéseket a családok és köznevelési rendszer szintjén egyaránt. Ezt a törekvést támogatja és egészíti ki az NMHH, bár a mi eszköztárunk jóval korlátozottabb.

Elsősorban szakmai segítséget és támogatást tudunk nyújtani a gyermekeknek, a szüleiknek és a pedagógusoknak azáltal, hogy például médiaértési központokat üzemeltetünk, online edukációs tartalmakat teszünk elérhetővé, valamint partnerséget ajánlunk a témával foglalkozó tanároknak és szakembereknek, szervezeteknek.

A digitális szempontból kevésbé tájékozott felnőtt lakosságot pedig figyelemfelkeltő kampányokkal és programokkal igyekszünk elérni, megszólítani. Ez egy nagyon összetett terület, amely ugyan kívül esik a klasszikus hatósági tevékenységi körön, viszont súlyánál és fontosságánál fogva kiemelt figyelmet fordítunk erre a nehéz, de annál nemesebb feladatunkra.

Bízom abban, hogy az érintett állami és civil szervezetek erőfeszítéseivel együtt, közösen megsokszorozhatjuk munkánk hatékonyságát.

A második médiatörvényt olvasva egy komplex feladatkörrel bíró intézmény képe rajzolódik ki. Hogyan lehet összehangoltan működtetni ezt a sokrétűséget, komplexitást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság esetében?

A 2010-es törvények egy konvergens hatóságot hoztak létre, ami azt jelenti, hogy az akkor létező média- és hírközlési szolgáltatások felügyeletére lett feljogosítva a szervezet. Azóta számos más európai ország is követte ezt a példát, a technológia változásával és fejlődésével pedig egyre inkább érezhető ennek a megoldásnak a létjogosultsága, egyre több új típusú szolgáltatás „jön be" a hatáskör alá, először a videomegosztók, most az internetes platformok.

Ma már nagyon nehezen választható el egymástól média és a hírközlés, ennek megfelelően a Hatóságon belül is komplex módon, egységesen szemlélve kezeljük ezeket.

Melyek korunk legnagyobb kihívásai, amelyekkel az NMHH szembesül?

- A média világának meghatározó szereplőire – ilyenek az internetes tartalomszolgáltatók, a közösségi média platformok, a videómegosztó oldalak, vagy a keresőmotor-szolgáltatók – a szabályozás a 2010-es évek elején még csak nagyon érintőlegesen, csupán egy-egy részkérdésre terjedt ki. Az elmúlt 12 esztendőben azonban a nyilvánosság szerkezete jelentősen átalakult, elsősorban uniós szinten. Új jelenség az is, hogy ezek a szolgáltatások jellemzően nem Magyarországon letelepedett vállalkozások útján működnek, hanem Európa valamely országában – általában Írországban – vannak jelen. Az igazán nagy kihívást az jelenti, hogy hogyan lehet a magyar felhasználók, a magyar közönség érdekeit képviselni úgy, hogy közvetlen eszköz valójában nincs vagy csak töredékesen áll az NMHH rendelkezésére.

A nemrég megjelent, 2023-2026-os időszakra vonatkozó stratégia egyik sarkalatos pontja a digitális fejlődés, a digitalizáció és az innovációs verseny ösztönzése. Hogyan jár el a Hatóság, hogy ezek a kitűzött célok megvalósuljanak?

A médiára alapvetően úgy gondolunk, mint egy kulturális jelleggel és értékkel bíró szolgáltatásra, amelynek egyik kiemelt feladata a demokratikus nyilvánosság biztosítása. A hírközlési szolgáltatókra azonban ritkábban gondolunk a demokratikus nyilvánosság szereplőjeként, és gyakrabban piaci szereplőként. De mind a média-, mind pedig a hírközlési szolgáltatók – mobiltelefon- és internetszolgáltatók, kábeles, műholdas műsorterjesztők – piaci körülmények között működnek, és a piac szabályai szerint tartják fent magukat.

Magyarországnak nem csak az az érdeke, hogy a szólásszabadság biztosítva legyen, hanem az is, hogy egy olyan piaci környezet biztosítson – beleértve a hatósági felügyeletet is –, amelyben a média- és hírközlési szolgáltatók képesek megteremteni saját gazdasági alapjaikat. Ha ez a piaci környezet nem létezik, akkor a szólásszabadság követelménye sem tud maradéktalanul érvényesülni és a kulturális érdekek is hátrányt szenvednek.

A hírközlés ráadásul közvetlen összefüggésben van egy ország gazdasági versenyképességével, hiszen minden nagy ipari- és gazdasági szereplő hírközlési szolgáltatásokat használ. A hírközlés persze önmagában is egy nagyon fontos és erős piaci szegmens, ha hírközlési piac jól működik, technológiailag fejlett és mindenki hozzáfér a szolgáltatásokhoz, akkor ez az ország versenyképességére is jótékony hatással van.

Egy másik kiemelt téma a biztonság és a gyermekvédelem erősítése. Miként valósítható meg ez, amikor gombamód nőnek a különböző újabb csatornák?

A gyermekvédelem a kereskedelmi televíziózás indulásával egyidejűleg – Nyugat-Európában ez az 1970-es éveket, itthon a '90-es éveket jelenti – alapvető fontosságú kérdéssé vált. Ennek egyértelmű oka, hogy a gyermekek mindig a legnépszerűbb médiumok fogyasztói, amelyek ennél fogva jelentősen befolyásolják a gondolkodásukat és személyiségfejlődésüket is.

Az internet korában pedig a különböző médiumok ezirányú hatása és befolyása erősebb mint valaha, ez pedig folyamatos megoldásokat és válaszokat igényel a jogalkotás, a szakemberek, de még a szülők részéről is. Ez a megoldás viszont biztosan nem az, hogy az internetes szolgáltatásokat vagy akár a televíziót kizárólag a gyermekekre leselkedő veszélyforrásként definiáljuk. Egyrészt azért, mert ez önmagában nem állja meg a helyét, másrészt azért sem, mert nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ezek a szolgáltatások ma már a társadalmi élet szerves részévé váltak.

A televízió a háztartások alapvető berendezése lett, az internetes szolgáltatások pedig szünet nélkül befolyásolják társadalmi és közösségi létünket azáltal, hogy például az iskolai szünetekben, a tömegközlekedési eszközökön, az utcán, a közösségi terekben, gyakorlatilag bárhol és bármikor hozzáférhetőek bárki számára.

Ezek pedig adottságok, amelyekben meg kell látni a lehetőségeket is. A most megjelent stratégiánk címe is ezt a kettőséget hivatott kifejezni: szabadság és biztonság. A tagadás és tiltás helyett tehát fel kell ismernünk az ezen szolgáltatásokban rejlő előnyöket és lehetőségeket úgy, hogy eközben tisztában vagyunk a kockázatokkal és veszélyekkel is.

Mintha Európa lemaradt volna az innovációban a média és hírközlés szakterületén. Milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a kontinens és Magyarország be tudjon szállni ismét a versenybe? Mi szükséges ahhoz, hogy nyertesei legyünk a digitalizációnak és az innovációnak?

Kétségtelen, hogy a digitális szolgáltatások és a technológia fejlesztése terén az Egyesült Államok és Kína olyan előnyre tett szert, amely rövid távon Európa számára behozhatatlan. Adódik tehát a kérdés, hogy mennyire vagyunk elkésve e tekintetben, illetve, hogy Európa – ahová értelemszerűen elérnek az amerikai és a kínai fejlesztések –, hogyan képes ezekkel szemben egyfajta önvédelmi reflexet kialakítani, és hogyan tudja megvédeni polgárai érdekeit például az adatvédelem, a közösségi média által uralt nyilvánosság, a dezinformációk által eltorzított demokratikus eljárások kapcsán, de emellett ugyanúgy felmerülnek nemzetbiztonsági és egyéb kérdések is.

A közérdek védelme terén tett erőfeszítésekben Európa élen jár, míg az Egyesült Államok kevésbé alkot szabályokat e téren, Kína pedig számunkra nem példaszerű logika mentén szabályoz.

Az adatvédelem kérdését Európában szabályozták először igazán innovatív és hatékony módon 2015-ben. Az online platformok kérdését tavaly októberben szintén Európában szabályozták elsőként. A mesterséges intelligencia kérdését is az Európai Unió fogja elsőként szabályozni várhatóan ebben az évben. Ezek aztán majd visszahatnak az Egyesült Államokra, és akár Kínára is. Azt hiszem, ilyen formán lehet Európának vezető szerepe. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a saját fejlesztésekről le kellene mondanunk.

Megfigyelhető, hogy rendkívül gyorsan alakulnak át a médiafogyasztási szokások. Milyen jövőt jósol a hagyományos médiumok esetében?

Minden új médium megjelenésével és elterjedésével egyidejűleg napivilágot láttak azok a jóslatok, amelyek a régiek eltűnését vetítették előre. Szerencsére ezek a félelmek eddig nem igazolódtak be, hiszen még velünk vannak a 17. század óta létező nyomtatott sajtótermékek is és vélhetően ez még sokáig így is lesz. A technológia ettől még átalakítja természetesen a piaci viszonyokat és a társadalom tagjaira gyakorolt hatást mértéke is technológiafüggő. Harminc éve a nyomtatott sajtó alapvető és elsődleges véleményformáló volt Magyarországon, ma már ez a befolyás jóval kevésbé érezhető.

Meggyőződésem viszont, hogy a hagyományos média nem fog eltűnni, bár elképzelhető, hogy bizonyos elemei, mint például a nyomtatott sajtó is, luxustermékké válnak. A rádió és a televízió idővel talán teljesen átköltözik digitális környezetbe, de azért a hagyományos fogyasztási formái, vagy ahhoz hasonlók is fennmaradhatnak.

A korábban már említett médiapiaci jelentésünkből kiderül, hogy hazánkban a négyévesnél idősebbek átlagban négy és fél órát töltenek hagyományos televíziózással. Ez a szám egyben azt is jelzi, hogy ezek a hagyományos szolgáltatások ereje ugyanúgy érezhető. A fiatalabb korosztály számára pedig egyáltalán nem kardinális kérdés, hogy egy audiovizuális tartalmat hagyományos TV-n vagy az interneten keresztül fogyaszt, míg a médiavállalkozások rugalmasan alkalmazkodnak a fogyasztás aktuális változásaihoz. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a technológia változhat ugyan, de a szólásszabadság és a médiaszabályozás alapvető kérdései évszázadok óta ugyanazok; ezekre minden kornak meg kell tudnia fogalmaznia a maga válaszait.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Az NMHH önálló, független szabályozó szerv, minden évben az Országgyűlésnek tartozik beszámolási kötelezettséggel.

A hatóságnál 718 szakember dolgozik négy budapesti és öt vidéki helyszínen: Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon és Sopronban.

A Hatóság weboldala a linkre kattintva nyitható meg.

A NMHH Facebook-oldalát pedig a linkre kattintva nyithatják meg.