A lapunk ellen indított személyiségi jogi perben a bíróság megállapította, hogy dr. Bánó Andrással kapcsolatban valótlan tényeket állítottunk

Vágólapra másolva!
Helyreigazítás.
Vágólapra másolva!

A bíróság megállapítja, mely szerint a Mediaworks Hungary Zrt. megsértette Bánó András jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa kiadott origo.hu online portálon 2020. április 30. napján közzétett „Bánó Andrást, a köztévéből kétszer is súlyos etikai okokból elküldött tévést nevezte ki Karácsony Gergely egy gazdasági társaság felügyelőbizottságába" című cikkben valótlanul állította azt a tényt, hogy „hamis felvételt mutatott be az MTV Egyenleg című műsorában", valótlanul állította továbbá, hogy: „kiderült, hogy a felvétel nem eredeti, ezt a Sony vizsgálata is megerősítette, vagyis Bánó meghamisította az eredeti felvételeket". Továbbá azt a valós tényt, hogy: „ezután nem dolgozhatott többet az MTV-ben egészen addig, amíg az MSZP-SZDSZ kormány nem került hatalomra 1994-ben" abban a hamis színben tüntette fel, hogy a munkakörébe való visszahelyezése politikai döntés volt, holott arra a munkaügyi perben hozott jogerős bírósági döntés alapján került sor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!