Minden bizonnyal a világ legpontosabb traffipaxaival dolgoznak mától a magyar rendőrök. Olyanokkal, amelyek egyetlen másodperc harmada alatt 1000 mérésnek végeznek el - mondta el néhány perce végetért sajtótájékoztatóján az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
A mért eredményt tényként kell kezelni, amíg ennek az ellenkezője bizonyítást nem nyer, ezt a törvény kimondja
- tette hozzá Óberling József. vagyis lehet fellebbezni, de pont a gép pontossága miatt nem nagyon érdemes.
Korábban a mérésügyi hatóságok úgy bocsátották ki a hitelesítési jegyzőkönyveket, hogy abban volt egy bizonyos tűréshatár, vagyis, ha valaki minimálisan többel ment a megengedettnél, például egy ötvenes táblánál 53-mal, akkor még nem kapott büntetést. Mostanáig. Ezután ezért is érkezik csekk, a bírsággal.
Hacsak, nem egy úgynevezett mozgótraffipax jelez, ami a rendőrök autójában van. Ha a mögötte ülő rendőr úgy ítéli meg, hogy valóban egy nagyon minimális eltérésről van szó, szemethunyhat.
A rendőrök eddig sem és ez után sem azzal foglalkoznak, hogy valaki 50 helyett 51-el megy-e
- mondta Óberling József.
Ahogy korábban már megírtuk, május elsejétől változott meg a gyorshajtók birságolása. A rendőrök eddig is alkalmazhattak és most is alkalmaznak egy bizonyos fokú toleranciát.
Azért nem érhet vád minket, hogy nem adtunkk az embereknek felkészülési időt az új szabály bevezetésére
- tette hozzá az ezredes.
A rendőrségnek az a célja, hogy a lakott területen az autósok az 50-es tábláknál inkább az 50-es sebességhez igazítsák a gyorsaságukat, ne pedig 60-hoz. Eddig ugyanis sokszor ez volt a bevett szokás.
Az ezredes azt is elmondta, hogy 40 db korszerű sebességmérő eszközt rendeltek meg, amiket egy magyar cég fejlesztett és gyártott le. Ezeket fogják júniustól üzembe helyezni.
Az eszközöket főként menet közbeni mérésre fogják alkalmazni.
Felmerült az is, hogy egyes autóknak rossz lehet a sebességmérője, ezért túlléphetik a megengedett sebességhatárt. Óberling József elmondta, hogy az órák jellemzően inkább többet mutatnak, mint kevesebbet, így ettől nem kell félniük ettől az utósoknak.