A családtámogatások miatt egyre többen szeretnének vidéken élni

Hollókő, 2022. június 5. Táncosok pünkösdvasárnap a hollókői ófaluban 2022. június 5-én. MTI/Komka Péter

A hétköznapi emberek számára a vidék nem jelent elszigeteltséget – ez volt a Századvég 2023-ban készített nagymintás vidékkutatásának egyik legfontosabb megállapítása. A hatvanezer fő bevonásával készített kutatás eredményeiről Pillók Péterrel, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Társadalomkutatás Üzletágának igazgatójával beszélgettünk. A kutatásból többek között az is kiderült, hogy a különböző településtípusokat megvizsgálva arra jutottak, hogy vidéken a társas és közösségi kapcsolatok sokkal jobbak, és a kormányzással, az oktatással is elégedettebbek pártállástól függetlenül a vidékiek.

Mi hívta életre a Századvég vidékkutatását, miért fontos ez a kutatás, mióta végzik, miről szól?

A vidékkutatásnak viszonylag nagy hagyományai vannak a Századvégnél. Ilyen kutatást 2020-ban végeztünk először, 2021-ben pedig az első vidékkonferenciánkat is megszerveztük. Ez egy nagymintás kutatás, amelyben hatvanezer embert kérdezünk meg szerte az országban – akik reprezentálják a 18 évnél idősebb magyar lakosságot –, telefonon keresztül. A mostani kutatásban már járási szintű mintavételt alkalmaztunk, amely segített abban, hogy a járásokat jobban megismerjük. Ezt kiegészítettük fókuszcsoportos adatfelvétellel is. A fókuszcsoport készítés melletti érv, hogy a miértekre ad választ, és segít abban, hogy alaposabban lássuk, hogyan vélekednek bizonyos kérdésekről az emberek.

A Vidékfejlesztési Üzletágunk is több kutatást végez ezen a területen, amelyekben a vidék percepciójáról, a magyar mezőgazdasági termékekről, a gazdák helyzetéről is volt már szó, de egy kutatássorozat például az élhetőséget is vizsgálta vidék-város relációban.

Mi ennek a kutatásnak a legmeglepőbb eredménye, legfőbb tanulsága?

Minden eddigi vidékkutatásnak volt valamiféle fókuszáltsága. A legutóbbiban a vidékiség percepcióját vizsgáltuk: tehát hogyan gondolnak az emberek a vidékre, vidékinek érzik-e magukat? Egy rendkívül érdekes dologra derült fény:

a magyar lakosság 67 százaléka vidékinek gondolja magát, de ez nem azt jelenti, hogy ennyien élnének vidéken.

A hatvanezer fő bevonásával készített kutatás eredményeiről Dr. Pillók Péterrel, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Társadalomkutatás Üzletágának igazgatójával beszélgettünk Forrás: Ladóczki Balázs/Origo

Korábban már vizsgáltuk azt, mit tartanak az emberek vidéknek. Erre sokféle definíció létezik, mi viszont arra jutottunk, hogy egy olyan társadalmi, gazdasági és ökológiai összefüggésrendszert takar, egy másféle életmódot feltételez a nem vidéken élők életmódjához képest. A vidék és város nem egymással szembemenő fogalmak, nincsenek egyértelmű határok, hiszen éppen a kutatás is azt támasztja alá, hogy

a községekben élők majdnem 90 százaléka és a Budapesten élők 22 százaléka is vidékinek tartja magát.

Ez függ az identitástól, a származástól, az életmódtól is. A földrajzi mobilitás értelmezése is egy fontos szempont ennek értékelésekor. Budapesten is vannak olyan településrészek, amelyek magukban hordozzák a kisvárosias jelleget, vagy egy sokkal szűkebb és összetartóbb közösségként funkcionálnak, így például egy belvárosi vagy lakótelepi rész.

Lehet azt számszerűsíteni, hogy pontosan mennyien származnak vidékről azok, akik amúgy Budapesten élnek? Meg lehet azt vizsgálni, hányan költöztek Budapestre vidékről, és vallják magukat emiatt vidékinek?

Vannak erre számaink. Budapesten a kerületeknek is van valamiféle lokális identitása. Azt láttuk, hogy Budapesten azok aránya, akik kevesebb mint 10 éve élnek a fővárosban, 21 százalék. 47 százalékuk, tehát döntő többségük, régebben költözött oda; 17 százalékuk őslakos; és 15 százalékuk az, aki már több generáció óta él ott. Tehát a kerületben születettek aránya körülbelül 30 százalék. A községekben az őslakosok aránya majdnem 50 százalék.

Forrás: Századvég

Mi az oka, hogy egyre többen döntenek a vidéki életforma mellett?

Több dolog is vonzóvá tette a magyar vidéket az utóbbi években, amely egy másmilyen közösségi lét. Vidéken összetartóbb, egymásra jobban számító emberek élnek, és ez nem biztos, hogy mindig megvalósul, de vannak minden ember életében olyan időszakok, amely során ezt fontosnak tartják.

Ezek a közösségek biztosan számíthatnak egymásra.

Ami biztosan különbözik a nem vidéktől, azaz ökológiai, környezeti szempont. Ha nem is arról van szó, mint egy vidéki tanyán, vidéken mégis azt gondoljuk, hogy közelebb vagyunk a természethez, és ennek az elmúlt években – főként a koronavírus-járvány óta – rendkívüli módon felerősödött az értéke.

Fontosnak tartják az emberek, hogy egy zöldebb, élhetőbb, kisebb népsűrűségű területre költözzenek. Ez az új látásmód olyannyira beszivárgott az emberek mindennapjaiba, hogy ma, amikor élhetőségi szempontokról beszélünk, akkor a vidék, a vidéki életforma előrébb szokott végezni egy képzeletbeli listán a várossal szemben. Nincs környezetszennyezés, azt gondoljuk, hogy tisztább, rendezettebb a környezet, hogy természetközelibb életet tudunk élni.

Forrás: Századvég

Az önellátás is fókuszba kerül, hiszen sokan fognak bele gazdálkodásba. Kimondottan megmutatja azt, hogy ez most egy korszellem, egyfajta trend, amelynek hívószava a „vissza a természetbe!".

Ma városi legenda, de van igazság abban, hogy a „Balaton-felvidék megtelt". Sok kistelepülésen már alig-alig kapható ingatlan, és ez is mutatja, hogyan alakulnak át ezek a települések a betelepülők hatására. Sokan azért mennek oda, hogy a vidéki életmódot folytassák, de mégiscsak elkezdik a saját arcukra formálni az adott települést, a környéket.

Vidéken ma is nagyon fontosak a hagyományok. Forrás: MTI/Komka Péter

Tapasztalható-e elmozdulás a magyar lakosság városi és vidéki identitásának különbözőségeiben? Mitől városi és mitől vidéki valaki?

Az identitás tekintetében most még nem látszódik idődimenzió, és ahhoz, hogy bármiféle elmozdulást lehessen mérni, biztosan éveknek kell még eltelnie. Ami viszont látszódik, hogy a vidék definíciójának hagyományosan korábban volt egy másfajta meghatározása szociológiai, fejlesztéspolitikai és statisztikai értelemben. Az 1960-1970-es évek után kevésbé fejlettnek, elmaradottnak, fejlesztendőnek titulálták a vidéket. Ha az uniós pénzáramlást is megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a központi régiókba nem érkezhetnek pénzek, alacsonyabb fejlettségi szinttel rendelkező településekre viszont igen.

Tehát volt egy eleve hátrányt feltételező percepciója a vidéknek. Ebben van most változás, mert nem a hátrányos helyzet érzete szűnik meg teljesen, hanem felnőttek mellé azok az előnyök, amelyek vonzóbbá teszik.

Most már kevésbé gondolnak az emberek arra, hogy gumicsizmás, sáros, mocskos valami a vidék, hanem sokkal jobban látják az egész képet. Ami még fontos – a közgazdászok szavaival élve –, az a rövid ellátási lánc. Hiszen az is a vidék javára írható, hogy összefüggésben van a helyi termelőkkel és termékekkel. Minden dolog, amely a helyben termelt zöldségről és gyümölcsről szól és helyben fogyasztjuk el, az ilyen értelemben a vidéknek kedvez.

A vidék képzetéből a klasszikus problémák, mint a szegénység, az unalom, alacsonyabb szinten vannak most jelen, mint pár évvel ezelőtt. Van még persze sok negatív társítás, mint ahogyan ott van a város esetében a tömeg, a dugók és a zsúfoltság, mégis kevésbé dominánsak.

A vidékiséggel kapcsolatban fontos megemlíteni még a hagyományőrzési indentitást, amely szintén megjelenik, és ennek eleme a népi kultúra, mely egy ősrégi mesterség. Ez is a vidékhez kapcsolódik, a városokban ez kevésbé van jelen.

Pillók Péter igazgató szerint ma már sokkal többen választják a vidéki életformát Forrás: Ladóczki Balázs/Origo

Mik az általános sztereotípiák, amelyeket a kutatás eredményei döntöttek meg?

Nem a sztereotípiák meglétét vagy nem létét vizsgáltuk, hanem egyszerűen megnéztük, hogy amennyiben az embereknek van szabadideje a vidéken és városban, azt mivel töltik. Mi azt kérdeztük meg először, hogy vidékinek vagy nem vidékinek tartja-e magát az illető, amely nincs átfedésben azzal, hogy hol lakik, de mégis kijelöli a kultúrkört.

A magukat vidékinek vallók esetén kiderült, hogy – nem meglepő módon, tehát ez a sztereotípia megerősítést nyert –, sokkal többet kertészkednek, barkácsolnak, mint a városiak.

Ebben benne van a kiskertművelés és az állattartás is. Ez nem azt jelenti, hogy azok, akik nem érzik magukat vidékinek, azok nem termelnének bármit, csak jóval nagyobb arányban (20-30 százalékban) mondták a magukat vidékinek vallók, hogy ők foglalkoznak ilyen tevékenységgel.

Volt egy olyan tevékenységcsoport, ahol nem találtunk különbséget, és majdnem százalékra pontosan megegyeznek. Ilyen a természetjárás, kirándulás, kreatív alkotó tevékenység – itt a nem vidékieknél még magasabb is az arány –, szabadidős tevékenységek. Ugyanez a helyzet a szórakoztató műsorok nézésénél is. A közösségi médiahasználat esetén a vidékiek 71, a városiak 75 százaléka használ közösségi médiát.

AZ INTERJÚ A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!