Történelmi, 3 évre szóló bérmegállapodást írt alá a kormány a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel
![MÁV VOLÁN talált tárgyak](https://cdn.origo.hu/2023/12/TfGo6NVGDF7OJBKsvKannOoaTcQsnkk3Dg18dgZTPeE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZGVjZTlmM2E2NzRiMzFhYjA5YzVlZTI5YTRlZWZm.webp)
Lázár János azt írta: szerdán az egyikük, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) jelezte, hogy szintén aláírja a megállapodást. Hangsúlyozta, hogy
a döntés a munkavállalók érdekét szolgálja, hiszen a megállapodás elfogadásával a Volánbusz-dolgozók 3 év alatt legalább 28,4 százalékos béremelést kaphatnak, amiből már az idén 17 százalékos béremelés jár a 600 ezer forintos alapbérrészig, ez legalább 70 ezer forintot jelent mindannyiuknak.
A buszsofőrök esetében ez 20 százalék feletti béremelést jelent csak az idei évben, a további évekre pedig jogi garanciát arra, hogy a bérük biztosan az infláció felett fog növekedni - tette hozzá a tárcavezető.
A bérmegállapodáshoz január 31. éjfélig még a másik szakszervezet is csatlakozhat, hogy a Volánbusz-dolgozók már januártól megkapják a magasabb bérüket. Én az utolsó percig várom őket
- fogalmazott Lázár János.