1970. december 17-én hajnali 2 óra körül két rendőrjárőr sétált taksonyi vasútállomás mellett. 100 méterre az épülettől, a kerítés közelében megpillantottak egy holttestet. Mivel arra gondoltak, cserbenhagyásos baleset áldozata, szóltak Jáger főhadnagynak, aki nem sokkal ezután meg is érkezett. Amikor együtt közelebb merészkedtek a holttesthez,
rájöttek, hogy az arcát borító, brutális sérüléseket nem okozhatta autó.
Nagyon úgy tűnt, hogy valaki, valamivel agyonverte a fiatalasszonyt, akin volt ugyan kabát a farkasordító hidegben, de a lábán csak egy „benti" posztópapucsot viselt. Ebből a nyomozók már tudták, hogy ismerte a gyilkosát, mert az valamilyen ürüggyel kicsalta az utcára. Mielőtt azonban arra keresték volna a választ, ki a támadó, rá kellett jönniük, ki az áldozat. Nem tartott sokáig. A taksonyi állomás forgalmistája felismerte a holttestben kolléganőjét, a 22 éves, dunavarsányi MÁV-pénztárost, Kollár Józsefnét.
A forgalmista elmondta, hogy az asszony délután öt órakor állt munkába. Fél óra múlva átment a forgalmi irodába, és ott megkérdezte, nem kereste-e valaki. De szólt arról is, hogy Bori ott járt nála, és Szabadszállásra vasúti jegyet váltott, de nem utazott el"
- olvasható a Magyar Nemzet 1981. április 7-i számában.
Ki az a Bori? Tették fel a kérdést a nyomozók.
Vajon köze van az asszony meggyilkolásához?
Amíg ezen elmélkedtek, jobban megnézték a holttestet. Pintér Gyula alezredes, a főkapitányság bűnüldözési osztályvezetője és Susán Károly alezredes, az életvédelmi alosztály vezetője arra jutott,
hogy kőműves kalapács lehetett a gyilkos eszköz.
A fejből kispriccelt vér irányából pedig arra következtettek, hogy a gyilkos még azután is folytatta a támadást, hogy áldozat a földre zuhant. Eközben Honti Pál alezredes, a bűnügyi technikai alosztály vezetője olyan gyanúsítottra utaló nyomokat rögzített, amely az ismeretlen Borira terelte a gyanút.
Kollárné tetemének elmozdítása után ugyanis vallatni kezdte a föld azon részeit is, amelyen a sértett korábban feküdt, s ennek során női csizmasaroktól származó nyomokat talált és rögzített"
- olvasható a Magyar Rendőr 1981. március 28-ai számában.
Az áldozat jobb kezének kisujján látható metszett sérülésnek is döntő jelentősége volt abban, hogy Bujáki hadnagy értesítse a Pest megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeleté vezetőjét a rendkívüli eseményről. Ez ugyanis arról beszélt a nyomozótisztnek és parancsnokainak, hogy Kollárné védekezésképpen kaphatta maga elé a kezét, amikor a gyilkos ütni kezdte valamilyen éles eszközzel"
- teszik hozzá a szaklapban.
A nyomozók elindultak az asszony férjéhez, akiről azt feltételezték, hogy a dunavarsányi otthonukban találják majd meg. A 22 éves kőműves nem volt otthon, de hamar kitalálták, hol lehet. Kiderítették ugyanis, hogy Bori az áldozat férjének, Kollár Józsefnek a szeretője, vagyis az a nő, akivel Kollár megcsalta a nejét. A 22 éves, elvált asszony T. Ferencné a Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat dolgozója volt, és akkor épp Taksonyban lakott a szülői házban.
Reggel hatra érte oda a rendőrök. A szeretőket ágyban találták. Kiugrasztották és bilincsben vitték őket a kapitányságra. Bár a helyszínen maradt csizmanyomok és az, hogy a nő járt a vasútállomáson a gyilkosság napján, arra utaltak, hogy Bori támadta meg a riválisát, nem lehetett kizárni, hogy a férfi lendítette meg a saját kőműves kalapácsát, és mivel ez a fajta brutalitás inkább férfiakra jellemző, először rá koncentráltak.
Kollár tagadta, hogy megölte a feleségét.
Azt mondta, két éve szeretett bele Boriba, amiről a felesége és az ismerőseik is tudtak. A Népszava 1981. június 9-én megjelent számában ezzel egészítették ki a brutális végbe torkolló történetet:
1980 kora tavaszán Kollárné is tudomást szerzett a kapcsolatról, s ezért hármasban 'összeültek', hogy megbeszéljék a jövőt. Csupán annyit értek el, hogy a továbbiakban egyre jobban elmérgesedett a helyzet a két asszony között. A veszekedéstől a tettlegességig minden előfordult."
A férfi már azt tervezgette, hogy beadja a válókeresetet, amikor a neje azzal állt elő, hogy terhes. Mivel Kollár vágyott gyerekre, a feleségével úgy döntöttek megmaradnak egymásnak és megtartják a babát.
„Amikor ezt Kollár közölte T*nével, az elvált asszony kijelentette:
- Na és, én is terhes vagyok tőled!
De én elvetetem a gyereket egy Váci utcai orvossal.
December 15-én Kollár kocsijával Budapestre vitte T*nét, a Váci utcai orvos lakásához, majd később, abban a hitben, hogy a küret megtörtént, érte ment és hazavitte" – idézte fel a történteket a Magyar Nemzet már említett száma.
A boncolás megerősítette a férfi szavait. Az áldozat valóban állapotos volt. A halála idején már a negyedik hónapban járt. Egy másik vizsgálat pedig arra mutatott rá, hogy a kétgyerekes családanya, Bori hazudott a szerelmének. Nem volt friss abortusza, és a szeretőjétől nem esett teherbe soha. Aznap este - miután a felesége elment dolgozni - Kollár átment Borihoz, hogy a küret után vele töltse az éjszakát. A nyomozók hajlottak arra, hogy higgyenek a kőművesnek, de fenntartották a lehetőségét annak, hogy neki is köze volt felesége halálához.
Kezdetben Bori is mindent tagadott, de nem sokáig.
A házkutatás során ugyanis előkerült a véres kalapács, és sikerült lefoglalniuk a véres ruháját és csizmáját is, amelyeket eldugott apja házában.
Az asszony megtört, és töredelmesen bevallott mindent. Azt mondta, megvárta, míg a szeretett férfi elalszik mellette, majd éjfél körül felkelt és szeretője kalapácsával elindult a vasútállomásra. Tudta, hogy akkoriban megy el az utolsó vonat és a pénztár hamarosan bezár, vagyis nem vesznek több jegyet Kollárnétól. Szeretője felesége meglepetten fogadta, de nyitott volt a beszélgetésre. Arra kérte, menjen be a pénztárfülkébe, nehogy megfázzon a nagyon hidegben.
„T*né azonban azt ajánlotta, hogy Kollárné kapja fel a kabátját, s menjen vele sétálni, mivel rendkívül komoly dolgokat akar neki mondani. Kollárné gyanútlanul a kabátjába bújt, s megfeledkezvén a nagy hidegről, abban a cipőjében hagyta el a pénztárt, amelyet ott viselt.
Kollárné nem titkolta T*né előtt azt, amit az már amúgy is tudott.
A terhességét, amelyet a világ minden kincséért sem szakítana meg, de ha akarná, akkor sem volna lehetséges, hiszen félidős. Beszélgetésük közben egyre messzebbre jutottak a vasútállomástól... s azután elszabadult a pokol" – írta meg a szaklap.
Bori ugyanis mindenáron meg akarta tartani magának a kőművest és ezért gyilkolni is hajlandó volt. Nem hirtelen felindulásból támadta meg a riválisát, hanem előre kitervelte a gyilkosságot, amire a nyomozók szerint
az a vasúti jegy a bizonyíték, amely taksonyi házából került elő a véres holmikkal együtt.
Délután már járt a pénztárnál Bori, ezt tudták nyomozók, hiszen erről beszélt az áldozat is a kollégájának, de a dátumbélyegző szerint a jegyet nem december 16-án, hanem 17-én váltották. Ez lehetetlen, hiszen hajnalban Kollárné már nem élt.
"A feltételezések szerint T*né nem csupán azért ment jegyet váltani a vasútállomásra, hogy megtudja: Kollárné dolgozik-e vagy sem, hanem inkább azért, hogy Kollárnét megkérje, másnap kíván ugyan a testvéréhez utazni Szabadszállásra,
de mivel az utazást a jegyen feltüntetett napon kell megkezdenie,
szíveskedjék egy nappal előbbre állítani a bélyegzőt. Kollárné - még T*néval szemben is megnyilvánuló jóindulatát mutatja - , hogy erre hajlandó volt, s azután visszaállította a dátumbélyegzőt 16-ra, hiszen ebből a napból akkor még órák voltak hátra" - idézte fel a nyomozás sordöntő momentumát a Magyar Rendőr.
A MÁV pénztárban lévő bélyegző lenyomata az áldozat halálakor 16-át mutatott.
A gyilkos azért kérte dátumváltásra az áldozatot, hogy ha gyanúba keveredne, mondhassa, és meg is tette eleinte, hogy a halála napján nem válthatott jegyet nála, csakis másnap tehette és más pénztárosnál, amikor Kollárné már nem élt. A trükk nem jött be.
A Pest megyei Főügyészség T*nét előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés alapos gyanújával vádolta meg 1981 áprilisában. Júniusban a Pest megyei Bíróság bűnösnek találta Kollárné megölésében. Tettéért 14 évnyi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte az asszonyt.