Illegálisan gyártott dohányterméket egy család Szabolcsban, a NAV házkutatást tartott

Vágólapra másolva!
Dohánylevelek szárításával, aprításával és értékesítésével foglalkozó Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családra csapott le a NAV.
Vágólapra másolva!

A vámhivatal ismertetése szerint az elkövetők több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
 

Az elkövetők házilag készített dohányvágó gépek segítségével aprították, darálták a kiszárított dohányleveleket, majd az így előállított dohányt értékesítették a fogyasztóknak.

 

A vámhivatal lefoglalt több mint 140 kilogramm különböző dohányterméket - szárított dohánylevelet, fogyasztási dohányt, dohánytörmeléket -, adózás alól elvont külföldi, illetve zárjegy nélküli cigarettát, ismeretlen eredetű alkoholtermékeket, valamint a dohánylevelek feldolgozásához használt darabológépeket.


 

Az elkövetők több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek,

amelynek biztosításáért a nyomozóhatóság ingatlanokat vett zár alá, illetve egy gépjárművet is lefoglalt.
 

A dohánygyártást végző elkövetőt költségvetési csalás, az értékesítést végző embereket pedig pénzmosás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Mivel a jövedéki termékek olyan ingatlanban voltak, ahol egy 2 éves kisgyermek is élt, és e termékekkel egy helyiségben is tartózkodott, a gyermek védelméért az illetékes szervnél eljárást kezdeményeztek a pénzügyőrök.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!