Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

Az alábbi sztori természetesen teljes egészében képzeletünk szüleménye, a valósággal való bármilyen kapcsolata pusztán a véletlen műve, írja Megadja Gábor a Mandineren közölt véleménycikkében.

A boomerek még emlékezhetnek a Legbelső félelem című filmre. A néző végig Edward Nortonnal érez együtt, a skizofrénnel, aki betegsége miatt tudtán kívül mészárol le brutálisan egy érseket. Nortont áldozatnak tekintjük, az érsek pedig egy szexuális ragadozó volt, aki nem feltétlenül számíthat az együttérzésünkre. A film végén jön a csattanó. Norton leleplezi magát az ügyvéd előtt, a mit sem tudó ártatlan és ártalmatlan karakter volt a kitalált figura, a gyilkos a valódi.

A mi történetünk főhösét nevezzük mondjuk Péternek.

Az alábbi sztori természetesen teljes egészében képzeletünk szüleménye, a valósággal való bármilyen kapcsolata pusztán a véletlen műve. Főhősünk egy narcisztikus pszichopata, de természetesen ezt még fikciós környezetben is csak kérdezzük, nem állítjuk.

Az említett filmhez hasonlóan Péter esetében is csal a látszat. Hangfelvételt készít a saját feleségéről, és maga a felvétel is arról árulkodik, hogy eredeti szándéka annak felhasználása feleségével szemben. Amíg miniszter, majd képviselő, addig lehet folyamatosan ezzel zsarolni. Ha nem mond le a kegyelmi ügy következtében, akkor Péter teljesen másképp jelent volna meg a nyilvánosság előtt:

nyíltan szembefordulva a zsarolásnak nem engedő volt feleségével, aki egy „korrupt hatalmat” képvisel,

és noha Péter gyermekei anyjaként tekint rá, „lelkiismerete nem engedi, hogy szótlan maradjon”. Bemegy a Partizánba, pátoszba öltözik, félrefordítja a fejét és két másodperces néma csenddel adózik a bicskei áldozatok emlékének, majd közli, hogy ő borítja a bilit. Nagyon sajnálja a volt feleségét, de nincs mit tenni, kénytelen vele szemben elindulni politikusként, hisz

a haza és a morál ezt kívánják.

További bizonyítékokkal tud szolgálni azzal kapcsolatban, mennyire korrupt ez a rezsim. Az eredeti dramaturgia szerint ő a megvilágosodó megtérő, volt felesége pedig minimum a gonosz hatalmat szolgáló Claire Underwood.

Ám Péter volt felesége közben lemondott minden tisztségéről, így kénytelen stratégiát váltani. Ugyanazt a célt szentesíti egy másik eszköz.

Az új helyzet miatt Péter lemond eredeti tervéről, nem a volt feleségével szemben határozza meg saját pozícióját, hanem épp az ő visszavonulásában leli meg azt az apropót, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Ennek fényében a felesége is áldozattá válik, akit ő védelmébe vesz. (Nem véletlen a disszonancia azzal kapcsolatban, hogy mégis milyen kontextusban értelmezhető a feleségéről készített hangfelvétel olyanként, amely épp az ő védelme érdekében készült. Valakinek a védelme érdekében készülő felvétellel az illető zsarolása túlmutat az abszurdon.)

Nincs szó etikáról, csak taktikáról, volt felesége úgy válik eszközzé a saját érdekérvényesítésében, ahogy azt a szituáció megkívánja.

Péter számára minden ember csak eszközértékkel bír, más értelme a létezésüknek nincs. Ő a Nap, és mindenki más körülötte forog.

A szereplőket másképp rendezte el, mint eredetileg akarta, egyvalami mozdíthatatlan, a főszereplő, a hős forradalmár.

Mindeközben persze a haladár közeg hozza a kötelezőt. Zabálja a produkciót,

ahogy a néző is együtt érez és küzd Edward Nortonnal. Belpest prófétája is legurul dízelautójával a hegyről a sétáló Budapest szívébe, hogy személyesen is lássa a messiást, és elüvölti magát: „Halljátok az én Istenemet? Azt mondja: ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok! Megképződött a Harmadik Pólus, ő a Messiás!”

Amikor volt felesége leleplezi Pétert, a Haladó Vallás metoo-ban és jogvédelemben érlelt hívei kiröhögik, kigúnyolják.

Fideszes nő nem lehet áldozat, és csak az áldozatoknak hiszünk, csak nekik jár együttérzés, támogatás, mozgalom. A fideszes nő nyilvánvalóan hazudik.

Hol volt, hol nem volt. Mindez persze csak gondolatkísérlet.

Varga Judit munkássága és hazájáért végzett szolgálata módosító körülmények és kiegészítések nélkül is tekintélyes, visszavonulása önmagában is veszteség. 

Ám a nemrég napvilágra kerülő részletek tükrében teljesítménye egyenesen emberfeletti.

Varga Judit úgy szolgálta országát fáradhatatlanul, úgy ment védeni a hazáját a kékhajú siserehaddal szemben, hogy közben otthon nem hagyták élni. Nem hogy támogatást nem kapott attól, akitől leginkább kellett volna, de folyamatos lenézés, becsmérlés, bántalmazás jutott neki. És Varga Judit mindezek után csöndben visszavonult; ha nem kényszerítik rá, valószínűleg sosem beszél/ír erről a nyilvánosság előtt.

Ehhez olyan akarat, erő és szív kell, ami keveseknek van.

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel. Amit eddig esetleg kapott, annál lényegesen nagyobbat.

A történetben szereplő Péter pedig – a belpesti progresszió természetesnek vehető rajongása mellett – mély megvetést és egy vödör szart.