A rendőrök egy parkoló autót ellenőriztek április 14-én délután Kőbányán, aminek hiányzott elölről a rendszáma, sérült volt a hátsó lökhárítója és az egyik hátsó lámpája, és szilánkok voltak mellette a földön. Az autó mellett álló harmincas éveiben járó román férfit a rendőrök igazoltatták. Kiderült, hogy az autót és a rendszámot is körözik.
Ekkor a férfi egy kétezrest akart az egyik rendőr zsebébe tenni, közben azt mondta, hogy „Haver, hagyjuk ezt az egészet, menjetek innen. Ez itt van, igyatok egy kólát”.
A pénzt a rendőr nem fogadta el, és elmondta a férfinak, hogy ezzel bűncselekményt követ el. A férfi ennek ellenére beletette a rendőr zsebébe a pénzt.
A nyomozó ügyészség őrizetbe vette a férfit, majd hivatali vesztegetés miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. Az ügyben ma döntenek a Fővárosi Törvényszéken - írja az ügyészség.hu.
Az Origo megírta, hogy korábban egy részeg sofőr akarta vesztegetéssel elkerülni a büntetést, két rendőr ellen pedig azért emeltek vádat, mert pénzt fogadtak el. A nagylaki határnál több rendőrt is lefizettek, a 33-as főúton pedig egy sofőr akarta lefizetni a rendőröket.