Menczer Tamás: Magyarország békéjének, biztonságának és békepártiságának megőrzése folyamatos küzdelem

Vágólapra másolva!
Magyarország békéjének, biztonságának és békepártiságának megőrzése folyamatos küzdelem - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben a nagyobbik kormánypárt várható választási manifesztumáról, az ukrajnai és a közel-keleti háború veszélyeiről, illetve az európai parlamenti választásokról is beszélt.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás a szombat esti Izrael elleni iráni drón- és rakétatámadást súlyos helyzetnek minősítette. Azt mondta: az egész világon látszik egy háborús készülődés.   

Ukrajnában az európai vezetők katonák küldéséről beszélnek, a NATO, a világ legerősebb katonai szövetsége pedig "óriási lépésekkel" halad a konfliktus felé 

- fogalmazott. 

Most azon dolgoznak, hogyan tudja a NATO koordinálni az ukrán katonák kiképzését, a fegyverszállítást, és emögé százmilliárd dollárt akarnak tenni. Vajon mi lesz a következő lépés? - tette fel a kérdést a kormánypárti politikus.
   

Jelezte: a Közel-Keleten eddig Izrael a terror ellen vív háborút. A magyar álláspont a kezdettől az volt, el kell kerülni, hogy egy másik ország belekerüljön a konfliktusba, mert egy államközi háború nagy veszélyekkel jár.
   

Az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusból is könnyen lehet világháború - mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, hangsúlyozva, hogy ezért van szükség békepárti politikusokra és vezetőkre. Ezért is kérte a Fidesz és a KDNP támogatását a június 9-ei választásokon, mert mint mondta: a kormány és a kormánypártok a béke pártján állnak.

Menczer Tamás hangsúlyozta: 

Magyarország békéjének, biztonságának és békepártiságának megőrzése folyamatos küzdelem.

A miniszterelnöknek, a külgazdasági és külügyminiszternek, a kormány tagjainak, az EP-képviselőknek, és mindenkinek, aki Magyarországot nemzetközi fórumokon képviseli, "megbeszélésről megbeszélésre, tárgyalásról tárgyalásra, alkalomról alkalomra" meg kell védeni a magyar pozíciót - hívta fel a figyelmet.
 

Bele akarnak nyomni, préselni bennünket a háborúba "fenyegetéssel, zsarolással, forrásvisszatartással, és mindenfajta eszközzel", ezért ahhoz, hogy a magyar békepárti álláspontot meg lehessen védeni, a magyar emberek támogatására szükség van - jelentette ki.
   

Menczer Tamás jelezte: a választási manifesztum a békepártiság mellett a bevándorlással és az LMBTQ-propagandával is foglalkozik majd.
   

Az illegális bevándorlásról szólva megjegyezte: 2015-höz képest a brüsszeli politikában semmi érdemi változás nem történt, a most elfogadott migrációs paktum Magyarországot is frontországnak nevezi, holott a bevándorlók legalább egy uniós országon, és más biztonságos országokon már átjönnek, mire a magyar határhoz érnek. 

Emellett migránsgettókat akarnak létrehozni, kvótaszerű áttelepítést írnak elő, és ha valaki ebben nem vesz részt, bevándorlóként sok millió forintot kell fizetnie - sorolta. 

Menczer Tamás arra is kitért: az előrejelzések szerint Afrika lakossága az elkövetkező húsz évben 750 millióval nő, míg Európában szűken 500 millióan élnek. Azonban a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint 

az elmúlt években a tények és a józan ész szerinti összefüggések nem mindig zavarták a brüsszeli politikusokat, és a probléma gyökere az, hogy nem az európai emberek érdekeit képviselik. Ezt látni a háború és a bevándorlás kapcsán is, és ez látszik gazdasági, illetve energetikai kérdésekben is 

- emelte ki.
   

Úgy fogalmazott: az EU-nak arról kellene szólnia, hogy legyen béke és jólét, ma egyik sincs, a háború és az azzal kapcsolatos szankciós döntések a biztonságunkat, a versenyképességünket lefelé viszik. A bevándorlással tönkreteszik Európát, nem az európai emberek érdeke, hogy párhuzamos társadalmak jöjjenek létre, terror és bűncselekmények határozzák meg a mindennapokat - tette hozzá.   

Ezért az a feladat, hogy június 9-én olyanokat küldjünk Brüsszelbe, akik a háború és a bevándorlás ügyében, sorskérdésekben a magyar és az európai érdeket képviselik, ez pedig a béke és a biztonság

 - foglalta össze a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
   

Fontosnak nevezte, hogy a választás után felálló új uniós testületekbe olyan emberek kerüljenek, akik nem a jelenlegi irányba viszik tovább a folyamatokat. A magyar politikusoknak pedig meg kell találniuk minden jogi és politikai eszközt arra, hogy a magyar érdeket meg tudják védeni: "a béke pártján tudjunk maradni, és a biztonságunkat meg tudjuk őrizni" - zárta szavait Menczer Tamás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!