Teherautóval okozott halálos balesetet egy férfi Kecskemétnél

Vágólapra másolva!
Jakabszállás felől hajtott Kecskemét felé a teherautójával egy budapesti férfi, amikor az egyik kereszteződésnél nekiment hátulról egy guruló autónak. A kocsi emiatt nekiütközött a szemből érkező autónak. Az autót vezető férfi később belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A budapesti férfi tavaly januárban hajtott a megengedett sebességnél gyorsabban Jakabszállás felől Kecskemét irányába az 53-as főúton. Az egyik kereszteződésnél a férfi látta, hogy az előtte haladó autó lassan gurul, próbált megállni de nem sikerült neki a nagyobb sebesség miatt. 

Nekiütközött a guruló kocsinak, ami emiatt nekiütközött a szemközti sávban haladó autónak.

Fotó: Ügyészség.hu 

A guruló autó sofőrje két hónappal később, a kórházban belehalt a sérüléseibe. A szemből érkező autó vezetője könnyebben sérült meg.

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

Az Origo megírta, hogy korábban Bihar megyében kamionnal ütközött egy férfi, Esztergomnál egy vadgázolás okozott halálos balesetet. Tiszakécskénél egy kisteherautó csapódott fának.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!