Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt

Magyar Péter, MagyarPéter, baloldali, tüntetés, Budapest, 2024. 04. 26.
Magyar Péter
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
Vágólapra másolva!
Szombat délután Magyar Péter tiltakozott, és feljelentést helyezett kilátásba azért, mert a Fidesz plakátján a háborúpárti politikusok közé sorolta. Magyar korábban többször is azt állította, hogy a baloldalon senki sem háborúpárti. Állításait egy sor kijelentés cáfolja - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben kiderült, hogy Magyar Péter egyik jelöltje Ukrajna kapcsán „agymosottnak” nevezte a magyar népet, és az ukránok háborús erőfeszítéseit példaként állította a magyarok elé - emlékeztet a lap

Sajnos amíg az oktatás nem változik, addig mi is ugyanolyan agymosott nép maradunk, mint az oroszok. Azért én nagyon hálás maradok az ukránoknak, és velük együtt az amerikaiaknak is, hogy megállították az oroszokat, és így nem tudtak hozzánk könnyűszerrel bemasírozni. Mert a magyar haderő nem tartotta volna fel őket

– írta Kollár Kinga, aki a Tisza Párt európai parlamenti listáján a hetedik helyen szerepel. Korábban Magyar Kossuth téri tüntetésének Svájcban élő szónokáról, Keresztesi Péterről derült ki, hogy Zelenszkij beszédét megosztva 2022 márciusában „szégyent” emlegetett Magyarország álláspontja kapcsán. Ezeket az embereket Magyar Péter választotta maga mellé, nyilván jól ismerve az előéletüket, az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos, a békepárti magyar álláspontot elítélő véleményüket is.

A baloldali, agresszív exférj a tüntetésein visszatérően hangsúlyozza, hogy az ellenzékben senki sem háborúpárti. 

2022-ben és azóta többször tettek ezt az állítást megcáfoló kijelentést különböző baloldali politikusok

2022. február elsején Fekete-Győr András (Momentum) elmondta, hogy „először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez”.

  • 2022 februárjában Márki-Zay Péter, a baloldal Soros György által finanszírozott miniszterelnök-jelöltje a Partizán című műsorban a következőket mondta: „Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk. Nyilván, itt Magyarország, azért valljuk be… ha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának. […] Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.” Itt fontos megjegyezni, a katonai szövetség most, több mint két évvel később éppen egy Ukrajna-missziót tervez, akár katonai segítséggel és a fegyverszállítás koordinációjával.
  • 2022. február 22-én az ATV-ben szintén Márki-Zay azt mondta: „Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk.”
  • 2022. április 5-én Tordai Bence, a Karácsony-párt volt elnöke arról beszélt, hogy „itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország megkezdje a direkt fegyverszállításokat”.
  • 2023. március elsején pedig Bedő Dávid momentumos politikus az ATV műsorában kijelentette, hogy többek között a fegyverszállítások elutasítása miatt nem szavazza meg a Momentum a Fidesz–KDNP békepárti parlamenti határozati javaslatát.

Mindezek ellenére, a fegyverszállítások, a katonai támogatások rendszeres tervezése és az ezekre való felszólítások dacára Magyar Péter valamiért azt hangoztatja, hogy az ellenzékben szerinte senki sem háborúpárti.

A háború elhúzódásának, a különböző véres offenzíváknak az egyik fő támogatója Soros György, ezért a Magyar Nemzet olyan cikksorozattal készül, amely azokat a Soros-kapcsolatokat is bemutatja, amelyek Magyar szerveződését és jelöltjeit tényszerűen jellemzik - hívta fel a figyelmet Magyar Péterről szóló írásában a portál