Orbán Viktor: Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz – videó

Átadták a Mol Poliol Komplexumot Tiszaújvárosban, Orbán Viktor, OrbánViktor, 2024.05.14.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adták át a Mol tiszaújvárosi poliolüzemét.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején közölte, több gyárat adtak át Tiszaújvárosban az elmúlt években. A kormányfő elmondta, a Molt nem olyan fából faragták, hogy az elmúlt évek nehézségei eltántorították volna őket a beruházásoktól. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a rendszerváltás után a Mol maradt az egyetlen sikeres nagyipari magyar cég. 

A legfontosabb a 21. század megnyerése

Hogyan kell megnyerni a 21. századot? - tette fel a kérdést. A Mol ugyanazt az utat járta be, mint a magyar gazdaság, és választ ad a korábbi kérdésre. 20 évvel ezelőtt még csak a kőolajjal foglalkozott – tette hozzá. 

A Mol Hernádi Zsolt vezetésével kezdett régiós terjeszkedésbe, és a gazdasági élet egyre több területére léptek be.

 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Mol maga vált teljes termelési lánccá. Amit Tiszaújvárosban gyártani fognak, a poliol szinte mindenre jó, mert nagyon sok iparág alapanyaga. A kormányfő hangsúlyozta, a Mollal az történik, ami a magyar gazdasággal. A magyar gazdaság is egyre értékesebb lett, és ennek az elnevezése a konnektivitás nemzeti stratégiája – tette hozzá. A magyar gazdaság is szeretne megszabadulni az egyoldalú függőségektől – mondta. 

Az ország villamosenergia-igénye 50 százalékkal növekedni fog 2030-ig, mert a legfejlettebb iparágakat honosítjuk meg. 

A magyar iparpolitika képes lesz elegendő energiát biztosítani – tette hozzá. 300 új munkahely jön létre a most átadott gyárban. 

A magyar iparstratégia fontos eleme. hogy a magyar cégek lépjenek ki a külföldi piacokra – mondta Orbán Viktor. Külföldön kell befektetni, és hazahozni a profitot – tette hozzá. 

A ma 12 ezer külföldön terjeszkedő magyar cég mellé újabb 5 ezer céget szeretnénk felépíteni.  

 

A háború a legnagyobb veszély

A mai európai politika az ipart leépíteni akarja - ismertette a kormányfő. Szerinte a zöldítés eredménye ez a politika. Ma a legnagyobb veszélyt ezek mellett a háború jelenti. Nincs messze a háború tőlünk, ott nincs szükség kreatív iparágakra - tette hozzá. 

Háborúban csak hadianyagra van szükség, a háborúban a munkaerőt a frontra viszik.  

 

Orbán Viktor szerint a háborúban hanyatlik minden, és ebbe belerángatnák Magyarországot is. 

Ezeket az erőket le kell törni, ezért Tiszaújvárosban is vegyen mindenki részt az európai parlamenti választáson is. 

A háborús héják elzavarása nélkül nem folytatódhat az ország iparpolitikai fejlesztése, és nem lehet elérni azt a célunkat, hogy az EU legfejlettebb államai közé emelkedjen Magyarország – zárta Orbán Viktor. 

Fontos gyár készült el

A Mol és a Thyssenkrupp szoros együttműködésének köszönhetően felépült a Poliol Komplexum, a Mol csoport legnagyobb organikus beruházása. Az avató ünnepségen beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója is.

Az 1,2 milliárd eurós beruházást 2018 végén indította el az olajtársaság, az Európai Bizottság által is jóváhagyott projektet a magyar kormány 12 milliárd forint beruházási támogatással és 28 milliárd forint adókedvezménnyel támogatta. A Mol korábbi közleménye szerint a felépülő üzemkomplexum kapacitása évi 200 kilotonna lesz, és mintegy 200 hosszú távon fenntartható munkahelyet teremt Tiszaújvárosban. A beruházás révén a Mol csoport lesz az egyetlen integrált poliolgyártó Közép-Kelet-Európában.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!