Húszezer hektáron lesz szúnyogirtás a héten

szúnyogirtás
Vágólapra másolva!
Budapest hat kerületében, illetve Bács-Kiskun, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Tolna vármegyében, összesen húszezer hektáron irtják a szúnyogokat a szakemberek a héten.
Vágólapra másolva!

Budapest III., IV., XIII., XXI., XXII. és XXIII. kerületében, illetve Bács-Kiskun, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Tolna vármegyében, összesen húszezer hektáron irtják a szúnyogokat a szakemberek a héten

 - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t hétfőn. Győr-Moson-Sopron vármegyében biológiai lárvagyérítést végeznek, a kifejlett szúnyogokat célzó kémiai szúnyoggyérítésre pedig hetvenöt településen lehet számítani - áll a közleményben. 

A lakott részeken platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel dolgoznak a szakemberek. A Szigetközben, Komárom térségében, Budapesten, Baja és Mohács környékén alkalmazzák ezt a módszert. Hangsúlyozták,     

a csípőszúnyogok gyérítésére használt készítményt finom permetként, nagyon kis dózisban, az esti és éjszakai órákban juttatják ki a települések belterületén, így a méhekre és más, nappal aktív rovarokra nincs hatással a beavatkozás.

Meleg időben a csípőszúnyogok akár egy hét alatt is kifejlődhetnek. Ugyanakkor minden szúnyog vízhez kötött életmódot folytat és sok faj számára a lakókörnyezetünkben létrejövő kisebb állóvizek jelentenek ideális élőhelyet. Egy vihar után márpedig rengeteg ilyen keletkezik a ház körül.

Például az árkokban, virágalátétekben, vödrökben tömegesen fejlődnek szúnyoglárvák. Ezért mindannyiunk érdeke, hogy felszámoljuk, rendszeresen cseréljük, vagy lefedjük a kertben létrejött kis vizeket

 - írták.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!