A 70 éves Novák Emil köszöntése

Orbán János Dénes születésnapja alkalmából köszöntötte Novák Emilt, alább közöljük írását.

Egy évtizeddel ezelőtt laudáltam Novák Emil barátomat, aki akkor papíron 60-at töltött, de ezt senki meg nem mondta volna róla. Most pedig el akarja hitetni velünk, hogy 70, miközben úgy néz ki ‒ Dantét parafrazálva ‒, mint aki legfeljebb az emberélet útjának feléhez érkezett. Kalandos életű művészünk kamerájával körbeforgatta a földgolyóbist, Budapestől Sydney-ig és Szingapúrig. Nehéz áttekinteni 70 év szorgos munkáját, de még nehezebb egy születésnapi köszöntő korlátozott terjedelmében méltatni olyan eredményeket, melyek részletezése egy teljes monográfiát igényelne.

NOVÁK EMIL 1954. július 30-án született Budapesten. 

18 évesen a Mafilmnél kezdett dolgozni, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőri szakára. Miután lediplomázott, visszatért a Mafilmhez, és operatőrként igen fiatalon, alig harmincévesen elnyerte a Balázs Béla-díjat.

Sikerei ellenére több emberi és szakmai csalódás is érte, melyek miatt 1987-ben Ausztráliába emigrált, ahol ‒ Iosif Damian irányítása alatt ‒ elvégezte az Australian Film Television and Radio School cinematográfiai szakát, majd rendezőként és operatőrként tevékenykedett. Ottani munkáját később „igazi nagy próbának” nevezte: rokonok, barátok segítsége nélkül, egymagában kellett boldogulnia és bizonyítania.

2002-ben hazatért Magyarországra, és egyre aktívabban kezdett dolgozni a magyar és ausztrál kulturális értékek cseréjének, megosztásának megvalósításán. Tizenkét esztendőn át évente megrendezte az Aranyszem Operatőr Fesztivált, emellett megalapította a HSC Stábiskolát, összeállította A magyar operatőriskola történetét, több egyetemen tanít, és számtalan módon hozzájárult a magyar filmipar és művészeti élet fejlődéséhez. Ezalatt pedig folyamatosan alkotott: neve olyan műveket fémjelez, mint az Üvegfény, a Varázslatos pillanatok vagy az Ideje az öregségnek.

Műveinek impozáns listája és alkotómunkájának sokoldalúsága színes élettapasztalatait, nyitott gondolkodásmódját tükrözi, és mindazokat az értékeket, melyeket kalandos életútján megismerhetett. Novák Emil azonban nemcsak saját pályafutásának során hasznosította e tapasztalatokat, hanem egész életében azért dolgozott, hogy megoszthassa őket a filmszakmával, illetve tehetséges és elkötelezett kollégáival, ezzel nagylelkűségben és elhivatottságban is példát mutatva mindannyiunknak. 

Azt hiszem, nemcsak barátai, hanem tanítványai nevében is köszönthetem a Mestert, hiszen magam is a tanítványa vagyok: tőle tanultam a filmforgatókönyv-írást, meg egyáltalán: ő inicializált a filmkészítés világában. Ahogy sok más fiatal művész, én is rajta keresztül ismertem meg a folyamatot, melynek során egy-egy ötletből film lesz, és eljut a mozivászonig, vagy manapság inkább a képernyőig. Emillel együtt dolgozni páratlan tapasztalat, empátiájával és melankolikus, fanyar humorával könnyedén magával ragad – a munka során azonban végtelen konoksággal és fanatizmussal dolgozik, olyan elkötelezettséggel, melyet csak irigyelni és követni lehet.

Sosem szabad feladni az álmokat, de néha bölcsebb a valósággal szembenézni

 – mondja Emil. Ez a kettősség, a józan tervezés és kemény munka mellett az örök álmodozás, lelkesedés, reménykedés az, mely lehetővé tette számára, hogy ilyen életművet kovácsoljon össze ‒ és ennyire erős hatással legyen másokra is.

Nosztalgiából előkerestem a szinte két évtizeddel ezelőtt közösen írt forgatókönyvünket. Én írtam a dialógusokat, ő az utasításokat. Ez utóbbiakból idéznék két rövid passzust. Önmagukért beszélnek egy emberről, akinek nemcsak szemgolyó, hanem ‒ érző ‒ kamera is van a szemüregében:

Esőcsepp hull lefelé, az ablak előtt, a kamera vele zuhan, miközben a csepp körül lebeg. A vízcsepp egy lány nyakára hull, végigcsúszik a nyakán, és mint a síugró, begyorsul a lány mellén, majd elrugaszkodik, végül landol egy pocsolyában. A víz szétrobban, a házak remegni kezdenek, majd kitörnek az ablakok, házak falai zuhannak az úttestre.

 

A kamera tovább süllyed, át a padlón, és a plafonról lelógó csillár zsinórját követve, egy villanykörtét cserélő kezet elhagyva egy világtalan asszonyt látunk, aki asztalokkal körülvéve plüssállatok testét tömi ki műanyag törmelékkel.

 

Orbán János Dénes